Kezdőlap Rendőrségi hírek BÁCS-KISKUN MEGYEI BALESETI ÖSSZESÍTŐ

BÁCS-KISKUN MEGYEI BALESETI ÖSSZESÍTŐ

Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei Bács-Kiskun megyében.

Megyénkben az elmúlt 24 órában két könnyű és két súlyos sérüléssel járó, valamint kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Baján, a Lőkert soron közlekedett a Kálvária utca felől 2018. május 15-én 14 óra 30 perc körül egy 44 éves nemesnádudvari lakos egy Opellal. A Szent Antal utca kereszteződéséhez érve balra akart kanyarodni, azonban nem biztosított elsőbbséget a szemből érkező, védett úton haladó Suzuki Swiftnek, ezért összeütköztek. Ennek hatására a Suzuki egy, az úton szabályosan várakozó Volkswagennek csapódott. A baleset következtében a Swift sofőrje és utasa – két bajai nő – az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérüléseket szenvedett.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat, hiszen jogkövető magatartással, körültekintő vezetéssel és odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek!