Kezdőlap Régió BÁCS-KISKUN MEGYEI BALESETI ÖSSZESÍTŐ

BÁCS-KISKUN MEGYEI BALESETI ÖSSZESÍTŐ

Az elmúlt 24 óra közlekedésrendészeti eseményei.

Megyénkben az elmúlt 24 órában 1 súlyos és 1 könnyű sérüléssel járó, valamint 6 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Három gépjárművezetőt vér-vizelet mintavétel miatt állítottak elő a járőrök.

Harta külterületén, az 5305-ös számú úton közlekedett 2018. május 27-én 16 óra 50 perckor egy Opel Astra személyautó. Haladása során az 5305-ös és az 51-es számú főút kereszteződésénél a kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítása ellenére az 54 éves sofőr nem biztosított elsőbbséget a neki baloldalról, az 51-es számú főúton közlekedő Citroen személygépkocsinak, és összeütköztek.  A baleset során a két autó sofőrje, illetve a Citroen utasa is könnyű sérüléseket szenvedtek.

Vezessenek óvatosan és körültekintően! Kérjük a közlekedésben résztvevő járművek vezetőit, hogy a KRESZ szabályait betartva, elsőbbségadási kötelezettségeiknek eleget téve közlekedjenek!