Kezdőlap Kecskemét Bengt Ahlfors: Színházkomédia vígjáték két részben

Bengt Ahlfors: Színházkomédia vígjáték két részben

Tisztelt Bérlőink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Kamara bérlet 4. előadása

2018. május 16-án szerdán 19 órakor kerül bemutatásra.

Szeretettel várjuk Önöket Ivancsics Ilona és Színtársai előadására

Bengt Ahlfors: Színházkomédia
vígjáték két részben

játék a játékban – vígjáték két részben
A színtársulat egy fiatal kortárs szerző új darabjának bemutatójára készül. A társulat művészeti vezetője – mint minden színházi vezető, a pénz, az emberi rigolyák nyomása alatt – kénytelen kompromisszumok árán megvalósítani művészi elképzeléseit. Eleget kell tennie a szponzorok, a közönség, az író, és a társulat elvárásainak.

A társulaténak, melynek bárkája a mindennapok magánéleti és karrier-konfliktusok viharában sodródik, de amiről természetesen a külvilág semmit nem tudhat. Hiszen a nagyérdeműt a csodák érdeklik és egy színházi előadás élménye, amely remélhetőleg segíti elfelejtetni saját életének feledhető apróságait.

A darab a komédia eszközeivel mutatja be a színház ironikus világát, amely esszenciálisan minden emberi közösségre jellemző. Szellemes és vitriolos vígjáték ez. A végigkövetett próbafolyamat során, a bemutatót megelőző napok sikereivel és kudarcaival találkozunk, amelyek valójában rólunk, mindannyiunkról szólnak, adnak számunkra vigasztalást és a humorának köszönhetően felhőtlen szórakozást.

Szereplők
Ábrahám Edit
Szalma Tamás
Nagy Enikő
Ivancsics Ilona
Kertész Péter
Farkasházi Réka
Nemcsók Nóra
Szirtes Balázs
Király Adrián
Rendezte: Koltai Róbert