Kezdőlap Események BŰNMEGELŐZÉSI ELŐADÁS FIATALOKNAK ÉS IDŐSEKNEK

BŰNMEGELŐZÉSI ELŐADÁS FIATALOKNAK ÉS IDŐSEKNEK

MEGOSZTÁS

Gyermekotthonban és nyugdíjasklubokban tartottak előadást a bajai rendőrök.

A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai bűnmegelőzési munkájuk során kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy az áldozattá válásban leginkább veszélyeztettet fiatalok és időskorúak számára közvetlen módon nyújtsanak segítséget a rájuk leselkedő veszélyhelyzetek felismerésben, és megelőzésében.

A bűnmegelőzési előadók 2018. május 7-én a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Bácsalmási Gyermekotthonban jártak, ahol a lakókkal és nevelőikkel közösen egy filmvetítéssel egybekötött beszélgetés során hívták fel a figyelmet a kábítószer-használat egészségre ártó súlyos hatásaira és jogi következményeire, valamint a korosztályukat veszélyeztető prostitúció esteleges megjelenésére. A fiatalok érdeklődve hallgatták a rendőröket és nézték végig a szemléltető filmet, amelynek végén további kérdésekkel fordultak az előadók felé.

A szépkorúak gyakorta válnak csalók, besurranók és trükkös tolvajok áldozatává.  A bűnelkövetőket az idősek sajátos élethelyzete, romló egészségi állapota, egyedülléte motiválja, melyek együttese a védekező képességüket gyengíti. Kiemelt hangsúlyt kell tehát fektetni az érintett korosztály tagjainak megelőző felkészítésére, tájékoztatására.

Ennek érdekében a Bajai Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója 2018. május 8-án és május 9-én Baján várta a helyi időseket egy-egy találkozó keretében szervezett kötetlen beszélgetésre.  Az előadása során felhívta a figyelmet a trükkös lopás jellemzőire, a bűnözők által legtöbbször alkalmazott módszerekre, amelyek roppant változatosak, ám kellő körültekintéssel az áldozattá válás elkerülhető. Részletes tanácsokkal szolgált az elmúlt időszakban többször is előforduló, telefonos megkeresések útján elterjedt, hamis nyeremények ígéretével kecsegtető csalások megelőzéséről is.

Amennyiben mégis megtörténik a baj, azonnal értesítsék a rendőrséget, az ingyenesen hívható 107-es számon, illetőleg a 112-es általános segélyhívó vonalon. Bármely bűncselekményre utaló adat esetén névtelenül hívhatják a rendőrség által működtetett Telefontanú ingyenes számát: 0680/ 555-111.

MEGOSZTÁS