Kezdőlap Sport Taroltak a Hüvös-legények 400 egyesben

Taroltak a Hüvös-legények 400 egyesben

Molnár Péter nyerte a Szegeden rendezett tájékoztató verseny nyitó-, és egyben legnagyobb érdeklődéssel várt számát, a férfi kajak 400 egyest, megelőzve két csapattársát, Tótka Sándort és Dudás Miklóst.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány főleg a 400 egyesben, 200 egyesben és 500 párosban elért eredmények alapján hirdet majd ki két négyest, amelyek először a jövő heti, szegedi Világkupán állnak rajthoz.

Az első három helyen Hüvös Viktor tanítványai végeztek, hiszen Tótka Sándor lett a második, a visszatérő Dudás Miklós pedig a harmadik.

“Jó döntés volt ez a szám, szoros csatákat láthattunk – kezdte Hüttner Csaba az értékelést. – Azok a versenyzők domináltak, akikre számítottam. Hogy Hüvös Viktor versenyzői uralták a 400 egyest? Ez a csoport volt az, amely igazán komolyan vette az erre a számra való felkészülést. Ez számomra jó jel, hogy van egy csoport, amely egységesen tud valamire koncentrálni. Ez is megmutatta, hogy ha egységesek vagyunk, akkor jól tudunk teljesíteni, amely a négyest nézve egy nagyon jó előjel. Az első három helyezettet mindenképp ki fogjuk próbálni a következő két Világkupán, de az első nyolcra is nagy az esély. Azért meg kell várni, hogy párosban hogyan szerepelnek, hiszen az a szám megmutatja a csapathajós alkalmasságukat, bár a versenyzők nagy része már bizonyított csapathajóban is.”

Hüttner Csaba szerint a négyesbe olyan versenyzők kellenek, akik robbanékonyak és akár a harmadik, negyedik lyukban ülve a gyors vízbe is bele tudják adni az erőt és együtt tudnak mozogni. “A szegedi és a duisburgi Világkupán le fogjuk szűrni, hogy ki az a négy ember, aki a legjobban tud együtt dolgozni – tette hozzá a kapitány.”

A győztes Molnár Péter szerint a 400 méter sokkal hosszabb táv annál, hogy valaki elinduljon és kamikaze módon végigmenjen, annál viszont rövidebb, hogy lehessen közben utazni.  “Maximálisan erre a számra készültünk edzőmmel, Hüvös Viktorral tavaly október óta. Nem azt mondom, hogy 110 százalékos formában voltam, de 109-ben biztos.”

Arra a kérdésre, hogy már csak egy stroke kell-e eléjük, és megvan az egyik négyes, Molnár így felelt: “Természetesen nem ezt jelenti ez az eredmény, hiszen a szövetségi kapitánynak és a szakmai bizottságnak kell meghoznia a döntést, mindenesetre nagy lépést tettünk mindhárman afelé, hogy bekerüljünk az 500 négyesbe. “

Molnár Péter 200 egyesben is elindul, noha az elmúlt több mint másfél évben már nem a sprintszámra készül, így szerinte megkopott a gyorsasága, 500 párosban viszont a most második helyen zárt Tótka Sándorral áll rajthoz a tájékoztatón, akivel korábban világbajnok lett, így nagyon bizakodó.

Tótka Sándor rendkívül boldog a második hellyel, és meglepődött, hogy csapattársaival hárman végeztek a dobogós helyeken. “Nem éreztem magam olyan jól, mert egyrészt ez az idény első versenye, másrészt amikor a 400 métert gyakoroltuk, akkor betegeskedtem, és kihagytam az edzéseket. A mai középdöntő volt a második pálya, amit mentem ezen a távon, és csak a negyedik-ötödik-hatodik helyre vártam magam” – mondta Tótka Sándor, aki stroke-ként nagyon szívesen lenne egy olyan hajóban, ahol mögötte még Molnár Péter, Dudás Miklós és egy negyedik versenyző ül, hiszen, mint mondta “csak nyertem már négyesben világbajnokságot úgy, hogy stroke-oltam”.

A 400 méter egyes A döntőjének végeredménye:

1.Molnár Péter 1:18.996
2.Tótka Sándor 1:19.216
3.Dudás Miklós 1:19.621
4.Kuli István 1:19.836
5.Mozgi Milán 1:19.841
6.Noé Zsombor 1:20.981
7.Nádas Bence 1:21.166
8.Birkás Balázs 1:21.986
9.Somorácz Tamás 1:23.741

Pénteken és szombaton folytatódik az év első gyorsasági versenye Szegeden.