Kezdőlap Sport A legnagyobb hazai távlovas eseményt rendezik a hétvégén Solton

A legnagyobb hazai távlovas eseményt rendezik a hétvégén Solton

A legnagyobb hazai távlovas eseményt rendezik a hétvégén Solton. Péntektől vasárnapig nemzetközi és országos távlovagló versenynek ad otthont a solti Révbéri Lovascentrum, ahol hat különböző távon rendeznek versenyeket.

A legnagyobb hazai távlovas eseményen 12 ország 84 versenyzője vesz részt, 160, 120, 100, 80, 40 és 20 kilométeren mérik össze tudásukat, de még a legkisebbek is kipróbálhatják magukat.

A távlovaglásban a lovas és a ló együtt dolgozik a cél elérése érdekében. Ebben a sportágban elképesztő távokat kell legyőzniük a résztvevőknek, akik előre kijelölt pályán haladnak, megállókkal és állatorvosi kapukkal, melyek biztosítják, hogy csak egészséges lovak versenyeznek. Az állatorvosi kapunál a lónak „be kell bizonyítania”, hogy képes biztonságosan továbbmenni. Többek között arra is ügyelniük kell a távlovasoknak és távhajtóknak, hogy lovukat ne hajtsák túl, s csakis egy bizonyos minimális átlagsebesség betartásával, és pulzusszámmal indulhatnak tovább egy-egy pihenőről.

Ebben a sportágban a ló felkészítése is speciális figyelmet igényel, ugyanúgy kell edzeni hegyek és dombok között, mint sima terepen annak érdekében, hogy megfelelő kondícióban legyen. A lónak könnyen át kell mennie a vízen, nem szabad megijedjen az autóktól, motorzúgástól, mert az növeli a fáradtságát és pulzusát. Meg kell szabaduljon a túl erős csorda ösztöntől, amely idegessé teheti, ha más lovasok lehagyják gyorsabb sebességgel. Jó természete kell legyen, kiegyensúlyozott, nyugodt, jó anyagcserével. Egy ilyen lónak képesnek kell lenni tökéletesen lenyugodni, s lovasára hagyatkozni, emellett innia és ennie is csak akkor szabad, ha lehetősége van rá.

A szervezők a versenyre minden érdeklődőt várnak!