Kezdőlap Régió Bács-Kiskun megyében történt

Bács-Kiskun megyében történt

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság 2018. június 2-án 12 óra 45 perckor szabálysértési őrizetbe vett egy 57 éves férfit, aki egy presszó asztaláról őrizetlenül hagyott mobiltelefont tulajdonított el.

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy súlyos személyi sérüléssel járó, valamint hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Ittas vezetés gyanúja miatt járművezetőt vér-vizelet mintavételre két esetben állítottak elő.

Baja belterületén közlekedett 2018. június 2-án 8 óra 42 perckor egy 20 éves nő kerékpárral. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a Szegedi út és a Csermák Mihály tér kereszteződésében a részére kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező!” közúti jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a védett úton haladó Opelnek, ezért összeütköztek. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a biciklis súlyos sérülést szenvedett.

Vezessenek óvatosan és körültekintően! Kérjük a közlekedésben résztvevő járművek vezetőit, hogy a KRESZ szabályait betartva, elsőbbségadási kötelezettségeiknek eleget téve közlekedjenek! Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság!