Kezdőlap Rendőrségi hírek ELTILTÁS HATÁLYA ALATT, ITTASAN VEZETETT

ELTILTÁS HATÁLYA ALATT, ITTASAN VEZETETT

A kiskunhalasi rendőrök szabálysértési őrizetbe vették a helyi férfit, aki egy forgalomból ideiglenesen kivont Ladával okozott balesetet.

Megyénkben az elmúlt 24 órában két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Ittas gépjárművezetés gyanúja miatt két sofőrt vér-vizelet mintavételre állítottak elő.

Kiskunhalas külterületén, a Szalai dűlőn közlekedett a Keceli út irányából 2018. június 10-én 1 óra körül egy 35 éves helyi lakos egy Ladával. A helyszíni szemle adatai szerint haladása során nekiütközött egy kerítésnek. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, a járműben anyagi kár keletkezett. A sofőrrel szemben felmerült az ittasság gyanúja, ezt a légalkoholmérő készülék pozitív értéke is alátámasztotta. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a kiskunhalasi férfit a helyi járásbíróság a járművezetéstől eltiltotta. Kiderült az is, hogy a személygépkocsit ideiglenesen kivonták a forgalomból. A sofőrt gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából szabálysértési őrizetbe vették.

Az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. A szeszesital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek, lassabban mozognak a szemet mozgató izmok, s a mentalitásban is kedvezőtlen változások történnek.

Hazánkban zéró tolerancia van érvényben, mely a szeszesital fogyasztásának teljes tilalmát jelenti a gépi meghajtású jármű vezetője részére, a jármű vezetése előtt és alatt egyaránt. Soha ne üljön ittasan gépi meghajtású jármű volánja mögé, valamint olyan járműbe sem, melyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittas állapotban gépi meghajtású járművet vezessen!