Kezdőlap Események Emberfeletti magyar teljesítmény az Eb-n

Emberfeletti magyar teljesítmény az Eb-n

MEGOSZTÁS

Akárcsak tavaly, az idén is 15 érmet szerzett a magyar kajak-kenu válogatott az Európa-bajnokságon, és az aranyérmek számában előre léptünk. Hüttner Csaba szerint azonban ennél összetettebb a történet, mert sokkal erősebb volt ez az Eb, mint a tavalyi, mivel ez a verseny kvalifikált az Európa Játékokra.

„Abszolút elégedett vagyok a teljesítménnyel. A célunk az, hogy a világbajnokságra megtartsuk ezt a jó formát – kezdte az értékelést a szövetségi kapitány, aki a szakágakon is végigment, kezdve a férfi kenuval. – Kiss Tamás negyedik helye egy előre mutató teljesítmény, benne lett volna egy érem is. A dobogóra nehéz felállni a vb-n, de egy stabil pontszerző hely meg lehet neki is. A párosokat pedig tovább kell erősíteni, és konkurenciát kell teremteni nekik.”

Az 500 férfi kajak négyes a bravúrosnak mondható harmadik helyen végzett, Hüttner Csaba szerint reálisan a harmadik legjobb négyes most a miénk a spanyolok és a németek mögött. „Nagyon boldog lennék, ha a vb-n is a dobogóra tudnának állni a srácok, akiknek most azért kell dolgozniuk, hogy csökkentsék a hátrányukat a spanyolok és a németek mögött a vb-ig, majd pedig az olimpiáig.”

A szövetségi kapitány kiemelte, hogy a férfi kajakosoknál az 1000 méter párosban állunk a legtávolabb az olimpiai kvótaszerzéstől. Nagyon bízik ugyanakkor az 500-on most Európa-bajnoki címet nyert Mozgi Milán, Somorácz Tamás kettősben, de fel kell építeni melléjük további párosokat.

A férfi egyes kajakosoknál Hüttner Csaba szerint két versenyző emelkedik ki, a portugál Fernando Pimenta és Kopasz Bálint. „Azt azért látni kell, hogy a hazai versenyeken Bálint nincs olyan erőkifejtésre kényszerítve, mint itt a világversenyeken, és az 500 méterre elkészült az erejével fejben és fizikálisan, innentől kezdve csak az 1000 egyesre fog koncentrálni, ami szerintem jó döntés.”

A szülés után két Eb-arannyal és egy Eb-ezüsttel visszatért Kozák Danutáról a szövetségi kapitány elmondta, hogy számított erre a remek teljesítményre, és örül, hogy az ötszörös olimpiai bajnok bebizonyította, hogy továbbra is Magyarország egyik legjobb sportolója, és mindig lehet rá számítani.

A kenus Balla Virág ugyancsak három érmet, két aranyat és egy bronzot nyert. „Ezen a versenyen emberfelettit alkotott, ez a teljesítmény egy nagy lökést adhat neki a világbajnokságra, de nem szabad ezzel megelégedni, hiszen a vb-n kanadai és kínai versenyzők is lesznek, ezért tovább kell dolgozni és fejlődni.”

A világbajnokságot augusztus 22. és 26. között Portugáliában rendezik, előtte, július 13. és 15. között vár még egy válogató a versenyzőkre Szolnokon.

MEGOSZTÁS