Kezdőlap Hírek LEZÁRT AKTA: ÁSÓ, BOT ÉS VÉGÜL KÉS

LEZÁRT AKTA: ÁSÓ, BOT ÉS VÉGÜL KÉS

Egy kiskunhalasi verekedésben a csoport egyik tagja késsel sebesített meg életveszélyesen egy 44 éves helyi férfit.

Mint arról korábban beszámoltunk, az egyik kiskunhalasi presszónál 2017. október 1-jén 14 óra 20 perc körül – vélhetően korábbi sérelem miatt – egy csoport szóváltásba keveredett egy 44 éves férfival és háromfős társaságával, majd egymást ásóval és botokkal kölcsönösen bántalmazták. A verekedés során az 51 éves R. Ferenc késsel megszúrta a sértett hasát. Ezt követően egy 17 éves fiú egy ásóval többször megütötte a már hátráló 44 éves férfit. A verekedésben részt vevő 27 éves R. Norbert a társait cselekményükben támogatta, bátorította.

A sértett a bántalmazás során életveszélyes sérülést szenvedett.

A háromfős csoportot elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. A velük szemben emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezték a rendőrök. A keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek küldték meg.