Kezdőlap Hírek ÖT LOPÁS HÁROM HÉT ALATT

ÖT LOPÁS HÁROM HÉT ALATT

A kiskunmajsai rendőrök őrizetbe vették a 27 éves helyi férfit.

2018. június 25-én délelőtt érkezett bejelentés a Kiskunmajsai Rendőrőrsre arról, hogy az előző napon, a délutáni órákban a Hősök terén lévő kerékpártárolóból ismeretlen tettes eltulajdonított egy lezárt biciklit.

A helyi rendőrök egy nap alatt beazonosították a feltételezett elkövetőt, egy 27 éves férfit. Ellene elfogatóparancsot bocsátottak ki, mivel ismeretlen helyen tartózkodott. A kiskunmajsai körzeti megbízott 2018. június 28-án 10 óra 10 perckor elfogta a keresett személyt.

A nyomozók kiderítették azt is, hogy a férfi június hónapban több lopást is elkövetett. Két biciklit tulajdonított el közterületi kerékpártárolóból, és egy segédmotoros-kerékpárt vitt magával egy magánház udvaráról. Egy másik alkalommal egy nyitott házba ment be, ahol egy mobiltelefont és egy táblagépet vett magához.

A férfit a rendőrőrs nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.