Kezdőlap Hírek TETTEN ÉRTÉK A TOLVAJT

TETTEN ÉRTÉK A TOLVAJT

MEGOSZTÁS

A kecskeméti rendőrök négy férfit fogtak el 24 óra alatt. Egyikük bűncselekményt követett el, három ellen pedig elfogatóparancs volt érvényben.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság 2018. június 27-én 12 óra 5 perckor lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett egy helyi lakost. P. Zoltán a jelenlegi adatok szerint a Kálvin téren egy nyitott járműből napszemüvegeket és hangszórót tulajdonított el. A tolvaj még az autóban ült, és a zsákmányát a kezében tartotta, amikor a járőrök tetten érték. A 20 éves férfit a kecskeméti nyomozók kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A járőrök 2018. június 27-én 4 órakor igazoltattak egy 18 éves helyi lakost. Az intézkedés során kiderült, hogy a férfi ellen a bíróság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki, így őt őrizetbe vették.

Egy 54 éves kecskeméti lakossal szemben 8 órakor intézkedtek a megyeszékhelyen. Róla is kiderült, hogy körözik, mert a számára kiszabott pénzbírságot nem fizette meg, így azt a bíróság elzárásra változtatta át.

Egy 38 éves férfivel szemben 15 órakor kezdeményeztek intézkedést a rendőrök. Ellene a Kecskeméti Törvényszék Büntetés végrehajtási Csoportja adott ki elfogatóparancsot lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A férfit őrizetbe vették az egyenruhások.

MEGOSZTÁS