Kezdőlap Események V. Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivál 2018 – Kunszállás

V. Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivál 2018 – Kunszállás

2018. június 8-10. között kerül megrendezésre az V. Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivál Kunszálláson. A rendezvény elsődleges célja az elmúlt 1100 év magyar hadászati kultúrájának bemutatása, kezdve a honfoglalástól, egészen a rendszerváltást megelőző évtizedekig. A különböző hagyományőrző csoportok előadása és katonai bemutatók mellett, a szervezők többek között sport programokkal, koncertekkel és vetélkedőkkel, versenyekkel várják a látogatókat, de az érdeklődök veterán pilóták, katonák és történészek előadásait is meghallgathatják. Az idei fesztiválon kiemelt szerepet kap az I. világháború befejezésének a 100., valamint a Magyar Honvédség 170. évfordulója.

Június 8-án, pénteken 17:00 órakor egy látványos harci jármű felvonulással kezdődik meg a rendezvényt. Kunszállás utcáin keresztül érkeznek a fesztivál helyszínére, az ő bevonulásuk nyitja meg a „tábort”. 18:00 órától a Red Rockets zenekar ad koncertet, majd a közös vacsora után 24:00 órakor zenés tábori takarodó zárja a napot.

A fesztivál második napja 10:30-kor ünnepélyes zászlófelvonással kezdődik fúvós koncert és köszöntők kíséretében, majd egy rövid MÍG 17 névadó avatási ceremóniát követően 11:00 órától hadi hagyományőrzők és gépesített alakulatok díszszemléjét tekinthetik meg az egybegyűltek.

A nap folyamán bemutató keretein belül látható többek között a Készenléti Rendőrség MD 902-es helikoptere, RC tank modellezők, valamint a Magyar Mentőkutyás Szervezetek Cserhát Különleges mentőcsoportja.

14:15-től Széljáró Balladás együttes szórakoztatja a közönséget, majd 15:00 órakor egy az 1848-49-es szabadságharc korát idéző csata veszi kezdetét a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség tagegyesületeinek részvételével.

16:00 órakor a Marching Jazz Band koncertjét hallgathatják meg a fesztiválra kilátogatók, majd 17:00-tól II. világháborús ütközetek elevenednek meg. Kezdésnek a német katonák magyar szövetségeseik oldalán veszik fel a harcot orosz katonákkal (színházi fegyverekkel, pirotechnikával, PO-2 légi támogatással), majd a fesztivál történetében eddig példátlan módon a német erők az amerikai hadsereg katonáival is összecsapnak.

A látványos bemutatók után 17:45-től az előzőnapon már bemutatkozó Red Rockets gondoskodik a hangulatról, majd 19:30-tól lép színpadra az Ismerős Arcok zenekar, és egy másfél órás koncerttel koronázza meg az V. Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivál második napját.

Koncerteket követően harmonikaszó kíséretében katonanóták csendülnek fel, majd az előző naphoz hasonlóan, éjfélkor zenés takarodó zárja a napot.

A zárónap 9:00 órakor egy klasszikus tábori ébresztővel indul, a Virtuózok komoly zenei tehetségkutató egyik döntősének, Beke Márknak, valamint Kovács Blankának a közreműködésével, majd az előző naphoz hasonlóan zászlófelvonásra kerül sor, ezúttal egy „alaki szemlével” egybekötve.

10:00 órától a vendégek, egy az I. világháború hőseinek az emlékére celebrált szentmisén vehetnek részt, majd a Magyar Honvédség  Szurmay Sándor Helyőrségi Dandár Különleges Díszelgő csoportja tartbemutatót.

11:00 órakor, az előző napi 48-as ütközetet nézhetik meg a látogatók, amit egy RC repülő modell és drone légi show követ. A közel egy órás bemutató után a Landaléta Garabonciások társulat előadja Háry János történetét, végül 14:30-tól a szombati II. világháborús összecsapások is megismétlődnek.

A nap és az V. Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivál zárásaként sor kerül a vetélkedők és versenyek eredmény hirdetésére, kitüntetések átadása, végül zászlólevonással búcsúznak a látogatóktól.