Kezdőlap Hírek BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN TÖRTÉNT

BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN TÖRTÉNT

Az elmúlt 24 óra fontosabb eseményei.

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök 2018. július 1-én 0 óra és 24 óra között két migránst akadályoztak meg abban, hogy jogellenesen Magyarország területére lépjenek.

A bajai egyenruhások 17 óra 17 perckor egy 32 éves helyi lakost igazoltattak. A férfiről kiderült, hogy a számára kiszabott pénzbírságot nem fizette meg, így azt a bíróság szabálysértési elzárásra változtatta át.

A megyeszékhelyi rendőrök 14 óra 20 perckor őrizetbe vettek egy 30 éves román állampolgárt. Vele szemben a Kecskeméti Járásbíróság garázdaság vétség elkövetésének magalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki.

Megyénkben az elmúlt 24 órában öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset történt. Ittas vezetés gyanúja miatt egy sofőrt állítottak elő.

Az M5-ös autópályán, Budapest felől Szeged irányába 6 óra 55 perckor egy 39 éves román férfi közlekedett Opel Astra típusú személygépjárművel. A rendelkezésre álló adatok alapján az út 57.900-as méterénél figyelmetlenségből áttért a másik forgalmi sávba, ahol nekiütközött a vele azonos irányba közlekedő BMW-nek. A baleset során személyi sérülés nem történt.

Kérjük, vezessenek óvatosan és körültekintően! Ne feledjék: a balesetek megelőzhetőek! Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság!