Kezdőlap Hírek BÁCS-KISKUN MEGYEI BALESETI ÖSSZESÍTŐ

BÁCS-KISKUN MEGYEI BALESETI ÖSSZESÍTŐ

Az elmúlt 24 óra közlekedésrendészeti eseményei.

Megyénkben az elmúlt 24 órában két súlyos és egy könnyű sérüléssel járó, valamint nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Az M5-ös autópályán Budapest felől Szeged irányába közlekedett egy szerb állampolgár 2018. július 11-én 22 óra körül egy Citroen C5 típusú személygépkocsival. A helyszíni szemle adatai szerint a sztráda 114-es kilométerénél a tetőcsomagtartójáról leesett három doboz. A mögötte szabályosan közlekedő Nissan már nem tudta kikerülni, ezért az egyik doboznak nekiütközött, amiben egy lemezfelni volt. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

A gépkocsivezető egyik fontos feladata, hogy gondoskodjon a jármű rakományának megfelelő elhelyezéséről. A KRESZ rendelkezései szerint a rakományt a járművön úgy kell elhelyezni, hogy a közlekedés a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse. Gondoskodni kell többek között arról, hogy a rakomány úgy legyen rögzítve, hogy le ne csússzon, le ne essen, ki ne folyjon, továbbá olyan módon legyen lefedve, hogy le ne szóródjon. A rakomány egyenletesen és úgy legyen elhelyezve, hogy a jármű stabilitását számottevően ne rontsa. Zárt kocsiszekrényű jármű tetején rakományt elhelyezni csak abban az esetben szabad, ha a járműre tetőcsomagtartó van felszerelve. Személygépkocsi tetőcsomagtartóján rakomány abban az esetben is szállítható, ha a járművön előre és hátra legfeljebb 40-40 centiméterre túlnyúlik.