Kezdőlap Kecskemét CSALÁD- ÉS KARRIERPONT KECSKEMÉTEN

CSALÁD- ÉS KARRIERPONT KECSKEMÉTEN

bty

Hivatalosan is megnyitotta kapuit Kecskeméten a Család- és KarrierPONT, amely egy inspiratív és befogadó közösségi helyként szolgáltatásaival egyrészt a családi élet szereplőit, másrészt a munkáltatókat segíti majd, de megpróbál közöttük egyfajta híd szerepet is betölteni a család és a munka összeegyeztethetősége érdekében. Az iroda működtetése része annak a projektnek, amelyet az AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. és konzorciumi partnere, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület sikeresen elnyert az EFOP-1.2.9-17-2017-00019 azonosító számú „Nők a családban és a munkahelyen című standard felhívás keretében meghirdetett pályázat megvalósítása Kecskemét Megyei Jogú
Város és a Kecskeméti Járás területén” című pályázattal.

A nők munkaerő-piaci helyzetének javítását, valamint az aktív korú nők rugalmas, családbarát foglalkoztatásának népszerűsítését célzó átfogó szakmai programra európai uniós támogatást nyert a két szervezet.

A most megnyíló Család- és KarrierPONT munkatársai – a szakmai tanácsadáson túl – tevékenységük révén információt közvetítenek, különféle tréningeket szerveznek, továbbá ösztönözik a női vállalkozások megalakulását, és folyamatos párbeszédet tartanak fenn a helyi munkáltatókkal, annak érdekében, hogy a
munkaadói oldal is megtalálja az atipikus, családbarát foglalkoztatási formákban a megvalósítható lehetőségeket. A munkáltatói és a munkavállalói érdekek összehangolása elengedhetetlen a család és a munka összeegyeztethetőségéhez.

A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület az előzőekben megfogalmazott célok elérése érdekében egy kérdőíves felméréssel is szeretné megismerni az aktuális helyzetképet azzal kapcsolatosan, hogy mennyire sikerül napjainkban összehangolni a női szerepeket a családban és a munkahelyen.

A kérdéssor kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe, viszont a válaszok révén feltérképezett terület jobb megismerésével számos megoldási javaslat kidolgozására nyílik lehetőség a témában Kecskeméten és a Kecskeméti járás egyes településein.

A kérdőív a következő linken érhető el:
http://www.kerdoivem.hu/kerdoiv/999014668/

Család- és KarrierPONT Kecskeméten

Ügyfélszolgálat:
hétfőn és szerdán délelőtt 8.30 órától 12.30 óráig