Kezdőlap Események Idén is teltház volt a II. Lajosmizsei Tuning Fesztiválon

Idén is teltház volt a II. Lajosmizsei Tuning Fesztiválon

 

A július 21-én, a Városháza mellett megrendezett II. Lajosmizsei Tuning Fesztivál még a tavalyi év sikerét is nagyban felülmúlta 

rengeteg izgalmas és színes programmal. Sápi Róbert és Pál Katalin, az esemény rendezői ez alkalommal is büszkén tekinthetnek vissza erre a napra. A forróság ellenére ezúttal is sokan látogattak el a helyszínre és természetesen számos csillogó autóval és motorral neveztek be a versenyekre. A gyerekek sem unatkoztak, hiszen egész nap ugrálóvár, vattacukor, lufik kavalkádja várta őket, de több versenyszámban is lehetőségük volt részt venni.

Délelőtt 10:00 órakor Basky András polgármester – aki maga is csodálattal szemlélte a szebbnél szebb autókat – és Sápi Róbert főszervező köszöntötte a résztvevőket, majd Kőváry Barna, a rendezvény moderátora mutatkozott be és ismertette a nap menetrendjét. Eközben a sárkányrepülők nyitó repülését is láthattuk.

 

 

11:00 óra környékén gumihajító versenyen volt lehetőség részt venni női, férfi és gyermek kategóriákban. A gumi nehéz súlya ellenére – természetesen a nők és a gyerekek kisebb méretű kerekekkel próbálták ki erejüket – minden versenyző ki tudta hozni magából a lehető legjobbat, minden kategóriában szép eredmények születtek.

12:00 órai kezdettel igen izgalmas motoros bemutatónak lehettünk tanúi. A Dupla Dinamit – Mikiboy és Gergely Sándor – kápráztatta el a nézőket a határaik feszegetésével. Kicsik és nagyok egyaránt rácsodálkoztak bátorságukra és tehetségükre, szájtátva figyelték a hatalmas, színes motorokat, hogy mi mindenre képesek ezek a gépek és persze vezetőik mit tudnak kihozni belőlük. A bemutató kétszer is megtekinthető volt, a második alkalommal azok is megnézhették, akik esetleg korábban lemaradtak róla. Ezúttal a tüzes látványelemek mellett Sápi Róbert és Pál Katalin bevonásával is láthattunk egy lenyűgöző produkciót.

A délután folyamán sem szenvedtünk hiányt a programokban, ugyanis a színpadon a Főnix Dance Táncklub lányai szórakoztatták a nézőket különböző stílusú és témájú koreográfiáikkal, majd Fodor Márk bűvész csalta tévútra érzékeinket kártyatrükkökkel és még sok más érdekességgel, a legtöbb figyelmet mégis az autós limbó és a kipufogó hangnyomás verseny kapta. A rendezvény másik fénypontja Veres Zoltán műrepülő bemutatója volt, aki szintén a lehetetlent vitte véghez a levegőben. Akiknek nem volt lehetőségük ellátogatni a fesztiválra, azok akár otthonukból is megtekinthették őt, hiszen egész Lajosmizsét körberepülte. A programok közül nem hiányozhatott az ilyenkor hagyományos szexi autómosás sem a csinos lányokkal.

A nap végén az eredményhirdetésre is sor került, több kategóriában kupával, oklevéllel és pezsgővel térhettek haza a versenyszámok győztesei, a gumihajító verseny első három helyezettjeit pedig éremmel jutalmazták. Hegedűs Éva kezdeményezésével kupak adományokat is lehetőség volt leadni a szervezőknél. Az adományozók közül nyeremények kisorsolására is sor került. A kezdeményezés a Lajosmizsei Batyus Családi Majális megszervezéséhez járul hozzá, a családok előzetes önkéntes felajánlásának köszönhetően térítésmentesen igénybe vehetők lesznek a helyszíni szolgáltatások.

Összességében – Sápi Róbert rendező és Basky András polgármester elmondása szerint – szükség van egy olyan rendezvényre, ahol a tuningolást kedvelők az autóikkal, motorjaikkal  barátok és ismerősök társaságában egy ilyen színvonalas eseményen találkozhatnak és egész napos, izgalmas programokon vehetnek részt a családok is. A szervezők minden alkalommal arra törekednek, hogy minél változatosabb, izgalmasabb programcsokorral rukkoljanak elő, valamint minden évben szeretnének valami újat mutatni. A szombati nap pozitív tapasztalatai után a jövő évi tuning fesztivál szervezésébe is bizakodóan kezdenek bele a szervezők Lajosmizse Önkormányzatával karöltve.

A II. Lajosmizsei Tuning Fesztivál nem valósulhatott volna meg a támogatók segítsége nélkül: Lajosmizse Önkormányzata, Művelődési Ház és Könyvtár,  Adrenalin Energiaital, Autósvilág, Mizsevíz.