Kezdőlap Képzőművészet SZÍNEK ÉS FORMÁK VARÁZSA – Alkotótábor Tiszakécskén

SZÍNEK ÉS FORMÁK VARÁZSA – Alkotótábor Tiszakécskén

Több évtizedes múltra tekint vissza a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Képzőművészeti Alkotótábora, melynek idén második alkalommal a tiszakécskei Lübbecke ház ad otthont. A meghívott művészeknek július másodikától egészen a hét végéig van lehetőségük elmerülni a táj szépségében és az alkotói folyamatokban.

A tábor a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szervezésében valósul meg, melynek során a résztvevőknek szállást, étkezést és a szükséges eszközöket biztosítják, ezzel is támogatva a tehetséges művészeket. A helyszínre betérve az újonnan érkezőt azonnal megérinti az a nyugalom és közvetlenség, mely a tábor valamennyi lakóját jellemzi. Már elkészült, illetve félkész állapotban lévő alkotások tucatja, színek és formák kavalkádja tölti meg a Lübbecke házat. Az idei rendezvény vezérfonala eltér az eddigi évek tematikájától, hiszen az előző két táborban a környezet, a táj varázsa adta az alkotói folyamatok központját, míg most, ettől kissé elvonatkoztatva: a belső lelki tájak
feltérképezése a tábor témaköréhez kapcsolódó iránymutatás. A művészeti csoport vezetője Babucsikné Zeikfalvy Anna, kiskőrösi grafikusművész elmondása szerint törekednek arra, hogy minél több művészeti irányzat és stílus képviseltesse magát. Pontosan ebből adódóan idén grafikus, festő, szobrász és fotográfus művészekkel egyaránt találkozhatunk, akik érzéseiket, impulzusaikat saját lelki világuk tükrében mutatják meg. Idén tizenhárom résztvevővel vette kezdetét a munka a táborban, ahová megyénk területéről, illetve Hargita megyéből, Schwarzwald-Baar járásból, Alba megyéből és Kárpátaljáról is érkeztek vendégek. Igyekeznek minél nagyobb alkotói szabadságot biztosítani mindenkinek, így akkor és ott készíthetik el műveiket, amikor és ahol a legideálisabbnak látják. A tábor egyik hatalmas előnye, hogy a közös alkotás lehetőséget teremt a fejlődésre, megújulásra, hiszen a résztvevők ihletet meríthetnek egymás munkáiból, mely a későbbiekben, a mindennapokban is inspirálóan hathat művészi folyamataikra. Az elkészült műveket 2019 tavaszán tekinthetik meg az
érdeklődők.