Kezdőlap Kultúra Chopin: Kései művek – Kenner

Chopin: Kései művek – Kenner

Ötvenöt évesen, alkotóerejének és képességeinek csúcsán jelentkezik Kevin Kenner a Chopin kései zongoraműveit bemutató albumával. A kaliforniai művészt a koncertkritikák korunk egyik jelentős Chopin-előadójaként tartják számon, és ez már önmagában is igen jó ajánlás a Warner új megjelenéséhez.

Sok jelentős zeneszerző fiatal éveiben, vagy éppen mai szemlélettel idő előtt hunyt el – és
ugyan teljesen felesleges, de azért mégis csak érdekes kérdés feltenni: ugyan hová juthatott volna el művészetük, ha a változó korstílusok és divatok közepette legalább húsz-harminc évvel tovább élhettek és alkothattak volna még? Chopin esetében is különös gondolatokat szülhet ez a felvetés, hiszen mindössze harminckilenc esztendősen vitte el a tüdővész – és ki tudja, hogyan változott volna át művészete, ha annyit élhet, mint zseniális barátja és nagy vetélytársa: Liszt?

Mindenesetre kimutatható, hogy Chopin amúgy is forradalmian újszerű stílusa életének utolsó hét évében jelentős változáson ment át: ekkor íródott zongoradarabjai egyre összetettebbek és progresszívebbek lettek. Kevin Kenner új lemezén pedig éppen ezt a többletet és mögöttességet halljuk, mikor az amerikai művész Chopin „kései” zongoraműveihez nyúl.Az itt hallható kompozíciók 1844 és 1849 között íródtak, Chopin életének utolsó öt évét átölelve. Chopin még csak harminckilenc volt mikor meghalt, így harmincas éveit élve nyilvánvalón nem készült a halálra, a „Kései művek” kitétel (mondjuk Liszttel ellentétben) inkább csak stílusának bonyolultabbá és mélyebbé válásának kapcsán értelmezhető. A monumentális III. (h-moll) zongoraszonáta mellett három-három mazurka hangzik fel az op. 56. és az op. 63 sorozatból, valamint a Fisz-dúr barcarolle, op.60 és az E-dúr noktürn, op.62 No.1 – és igazi különlegességként a CD záró számaként Kevin Kenner rekonstrukciójában a torzóként fennmaradt op. 68 No. 4 f-moll mazurka; melyben a pianista bemutatja, milyen mélyen ismeri a szerző stílusát.

Kevin Kenner már a pár hónapja kiadott, Kyung Wha Chung oldalán felvett szonáta-albumon is feltűnt elegáns zongorázása, és ezt a benyomást az új Chopin lemez tovább erősíti. Kenner előadó művészetében tizenhét éves kora óta, mikor Varsóban a Chopin versenyen felhívta magára a figyelmet, majd tíz évre rá második lett, központi helyen áll Chopin; mint ahogy eddig kiadott tizenkét saját lemezéből hetet szentelt Chopinnek.

Kevin Kenner – immáron a Warner Classics világcég művészeként – igazi Chopin-
specialistához méltón áll hozzá a nem szokványos repertoárt képező darabokhoz. Zongorázása letisztult, stílusában kerüli a hatásvadász elemeket, a művészkedő manírokat és általában a túlzásokat. Játékának jellemzője, hogy nem akar szépelegni, nem kerekíti le azokat az éles harmóniákat, amelyek ott vannak Chopin darabjaiban – és amelyek ezek miatt oly forradalmiak és népszerűek voltak az alkotó korában. Érdekes, figyelemre méltó lemez született, mely a Chopin-rajongók számára külön meglepetésekkel szolgál majd.

Komlós József JR