Kezdőlap Jótékonyság Továbbra is küzdenek a focipályáért Ágason

Továbbra is küzdenek a focipályáért Ágason

 

A közel három éve működő Ágasegyháza Sportegyesület támogatókat keres és gyűjtést szervez a labdarúgó pályát és az Egyesület épületét érintő fejlesztések finanszírozásához, amely már igencsak felújításra szorul, valamint az eszközök is megértek a cserére. Papp Zoltán egyesületi edző, technikai vezető – aki bízik benne, hogy többen is azonosulni tudnak majd a törekvéseikkel – mesélt az Alföldi Régió Magazin szerkesztőségének a jelenlegi helyzetükről és a kitűzött célokról.

Balogh László egyesületi elnök 1955-ben alapította meg Ágasegyházán az első labdarúgó csapatot. Az ő kezdeményezésére épült meg a község központjában a focipálya is, amely mára már több szempontból is felújítást igényel.

Jelenleg az önkormányzat a pálya korlátlan és ingyenes használatának biztosításával, a közüzemi díjak és nevezési díjak finanszírozásával támogatja az Egyesületet, valamint néhány helyi és kecskeméti vállalkozás is hozzájárul a fejlesztésekhez, ideértve a labdák és mezek pótlását.

A közös munka ellenére azonban további szükségessé vált beruházásokra, eszköz fejlesztésre nem áll rendelkezésre elegendő keret. A pálya és a hozzátartozó kiszolgálóhelységek karbantartását Balogh László egyesületi elnök és további két aktivista végzi az Egyesületből, ezen kívül pedig több sporteszközt is saját számlára kerül beszerzésre. A mellékhelyiségek, öltözők, zuhanyzók sürgős felújításra szorulnak, de a közel 10 éves labdarúgó hálók is bőven leszolgáltak már. A fűtés és vízvezeték rendszer cseréje is halaszthatatlan, valamint a pálya rendszeres karbantartásához új fűnyírókra, locsolófejekre, a fémkorlátok, kapuk festéséhez pedig festékre lenne szükség, azonban mindezekre már nem telik.

Sajnos ez a sport rendkívül költséges, és mivel sajnálatos módon az Egyesület anyagi gondokkal küzd. Megfelelő segítség nélkül ez a kis sportpálya nagyon hamar elavul. A célok megvalósításához olyan vállalkozásokat keresnek, akik támogatásukkal azonosulni tudnak törekvésekkel. A segítségükért cserébe a játékosok mezére, illetve a pálya több pontjára cégreklámok kerülnének ki.

A községnek szinte a foci az egyetlen szórakozási lehetősége, a jelenleg 27 fős csapat pedig a megye III. Északi csoportjában szerepel, a tabella felső harmadába küzdötte magát. Kár lenne elveszíteni ilyen tehetség emberek, akik között a 2,5 év alatt szoros barátság alakult ki.

„Fontos megemlíteni, hogy a mai számítógép uralta világban ezek azok a fiatalok, akik a mozgást választották, ahelyett, hogy otthon a gép előtt ülnének.” – mesélte Papp Zoltán. „Ez óriási nagy szó manapság és mi is büszkék vagyunk arra, hogy ilyen csapata van Ágasegyházának. Továbbra is küzdeni fogunk azért, hogy biztosítsuk nekik ezt a lehetőséget és minél jobb játékost faragjunk az újabb jelentkezőkből.”