Kezdőlap Kecskemét Akik jó bort kapnak, egy jó élményt kapnak

Akik jó bort kapnak, egy jó élményt kapnak

A legismertebb borvidékek minőségi palackos és folyó boraival várja kedves vásárlóit a Borháló Borkereskedés kecskeméti üzlete. Céljuk, hogy a városban összefogják a bor iránt érdeklődő közönséget és a nem mindennapi italokat mindennapi áron juttassák el a borkedvelőkhöz. A kifejezetten magyar borokat értékesítő cég felelősségének érzi, hogy megfelelő módon ismertesse meg az emberekkel a minőségi borfogyasztás minden fortélyát.

Ebben a szezonban az időjárásnak köszönhetően a borászok hamarabb tudták elkezdeni a szüretet és ennek hála, már meg is érkezett Magyarország első forgalomba hozott roséja, mégpedig a pécsi Lisicza Borház „Néró” nevű kellemes ízvilágú és nagyon szerethető bora. A korai érés miatt nagy várakozás van az új borokra nézve, hiszen ilyenkor készítik el azokat a termékeket is, amelyek a következő év tavaszára, nyarára nyerik el zamatosságukat, ezzel válva igazán közkedveltté.

A borszakértők a beérkezett visszajelzések alapján kiemelkedően jónak értékelik az idei évjáratot annak ellenére, hogy a logisztikát megnehezítette ez a korai és gyors egyszerre beérés. Egyes szőlőfajták különböző időeltolódással válnak éretté, így idén már befejeződött az irsai és cserszegi fűszeres szüretelése. A napokban a chardonnay szőlő is eléri a betakarításra alkalmas állapotot, majd ezután következnek a nehezen öregedő, későn érő típusok, az izsáki sárfehér és a merlot kékfrankos.

A borkóstolók szerves részét képezik a borkereskedés életének. Központilag zajlik a szervezés és az általuk felajánlott törzsvásárlói kártya elkészülte után kapják meg a meghívókat a vásárlók, meginvitálásként egy-egy ilyen eseményre. Az alkalmi vevőknek is adott a lehetőség, hogy részt vegyenek bármelyik borkóstolón előzetes egyeztetés után.

Az elképzelések alapján idén minden hónapban lesz lehetőség borkóstolásra. Kényelmes, családias és nagyon barátságos környezetben zajlanak és 21 embert tudnak vendégül látni. Ezeken felül különböző borvacsorák is megrendezésre kerülnek a tervek szerint.