Kezdőlap Rendőrségi hírek KERÉKPÁRTOLVAJ ŐRIZETBEN

KERÉKPÁRTOLVAJ ŐRIZETBEN

A sértett az ellopott kétkerekűt a bűncselekmény elkövetése után két órán belül visszakapta. A rendőrök az ügy vizsgálatát egy napon belül befejezték.

Egy kecskeméti nő tett feljelentést 2018. szeptember 2-án, mert ismeretlen személy 11 óra 45 perc körül eltulajdonította a kerékpárját az egyik üzletközpont elől. A sértett a biciklit lezárta, de a tolvaj a lakatot levágta. A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételein vissza tudták nézni a rózsaszín kerékpár ellopását, illetve be is azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.

A kecskeméti nyomozók a 22 éves O. Imrét 13 óra 35 perckor elfogták, és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették.

A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat bíróság elé állítás javaslatával a helyi ügyészségnek átadják.