Kezdőlap Kecskemét Paul McCartney: Egypt Station

Paul McCartney: Egypt Station

MEGOSZTÁS

A napokban egy meglepetésalbummal visszatért a pop-bizniszbe a Beatles egyik hangja: Paul McCartney – megjelent az Egypt Station!

Sir Paul McCartney a legendás The Beatles alapító tagjaként már a 60’-as években a világ
egyik meghatározó rock-zenésze volt. McCartney nevéhez számos sláger fűződik, melyekért eddig 18 Grammy-díjat nyert, emellett 1997-ben lovagi kitüntetést is kapott zenei munkásságáért. A világ egyik legvagyonosabb zenészeként tartják számon, aki szívesen jótékonykodik, de kiveszi a részét az állatok jogaiért folytatott küzdelemből is.

Érdekes meghallgatni ezt az albumot, hiszen a Beatles egyetlen – 76 esztendősen is – aktív tagjaként mégis csak ott motoszkál az emberben a kérdés: ha lenne még Beatles, ha élne még Lennon és Harrison, vajon ilyen zenét csinálnának 2018-ban? Ki tudja, lehet még ez is…

Az ’Egypt Station’ – melyet Los Angelesben, Londonban és Sussex-ben rögzítettek – amúgy McCartney tizenhetedik önálló lemeze, és egyben egy útinapló-jellegű album: a dalok egy-egy adott helyszínt vagy pillanatot örökítenek meg, mielőtt a hallgatót újabb úti célok felé vinnék. A „megállók” között akadnak akusztikus számok, például a ’Happy With You’, de szerepet kapott az új albumon a ’People Want Peace’ című dal is, amely bármelyik
McCartney-korszakban megállná a helyét.

Az album Sir McCartney egyik saját festményéről kapta a nevét, és ez az első nagylemeze a 2013-as ’New’ óta. Az album producere Greg Kurstin volt, aki korábban Adele, Beck és a
Foo Fighters albumain is dolgozott, de a legújabb kislemez, a ’Fuh You’ munkálataiban
például a OneRepublic Ryan Teddere is részt vett.

Amikor júniusban minden tartalom eltűnt McCartney Instagramjáról, sok rajongó találgatni kezdett, hogy mi állhat a háttérben: az új album híre pedig végre véget vetett ezeknek a spekulációknak. Az album eddig megjelent dalai az ’I Don’t Know’, a ’Fuh You’ és a ’Come On To Me’.

Utóbbi James Corden Carpool Karaoke-jában debütált júniusban, ahol McCartney a
szülővárosában, Liverpoolban rögtönzött egy minikoncertet is – a videó pedig nemcsak a The Beatles- és a McCartney-rajongókat hódította meg, ugyanis már több, mint 31 millió
megtekintésnél jár a YouTube-on.

MEGOSZTÁS