Kezdőlap Zenei élet Azur: Titkod vagyok én

Azur: Titkod vagyok én

Érzelmekre és kapcsolatokra építi fel dalait a Hangfoglaló program győztes zenekarának első albuma – mely e hetekben jelent meg a Magneoton hanglemezkiadónál.

A pesti alternatív pop-rock banda igazi csemegével készült erre a hónapra. Az együttes 2018. novemberében jelentette meg debütáló nagylemezét. Az albumon a zenekar a teljes művészi repertoárját felvonultatja: igazi underground hangzásra lehet számítani. A lírai dalok mellett bulizós számok is helyet kaptak az első lemezen – a hazai alternatív szcéna meghatározó darabja lett ez az anyag.

Az AŽUR 2016-ban alakult és máris megnyerte az Öröm a zene tehetségkutató versenyt és bekerült a Hangfoglaló Program húsz támogatott zenekara közé. Felléptek a VOLT
Fesztiválon, de játszottak már a GMK-ban, a Fészekben, valamint a Müller Péter Sziámi And Friends zenekar vendégeként a Kobuciban, és a Gödörben, valamint turnéztak a Lóci
játszikkal is országszerte, most pedig bemutatják első nagylemezüket.

Az albumra kerülő dalok a szerelem, a család és a barátok közötti viszonyra építenek. Az
együttes énekese, Baka Rebeka azt mondta, az együttes az anyag születésével nőtt és
formálódott eggyé:

„Ez az első közös gyerekünk és próbálunk jó szülei lenni, de ez a lemez arra is jó volt, hogy magunknak belőhessük azt a hangzásvilágot, amik igazán mi vagyunk. Remény és
reménytelenség, szeretet- és viszonzatlan szerelem, nevetséges helyzetek elfogadása, ezeket az érzéseket járják körbe a dalok. Számomra a lemez elkészítésének a folyamata egy belső lelki fejlődéssel járt. Újabb rétegeit fedeztem fel a daloknak zeneileg és szövegileg is, illetve komoly feladat volt ez személyiségfejlődés szempontjából is”