Kezdőlap Hírek Budapest dal 2018

Budapest dal 2018

MEGOSZTÁS

Mostantól már kereskedelmi forgalomban is megvásárolható a Budapest Dal 2018 CD. A korongon 17 szám hallható, olyan nagyszerű előadóktól, mint Radics Gigi, Berkes Olivér, Závodi Marcell, Zséda – és még sokan mások.

A CD-re idén is egy pályázat során lehetett felkerülni – 2018-ban rekordmennyiségű: összesen 116 mű érkezett. A szakmai zsűri döntése alapján 17 szám kerülhetett korongra. Az előadók a Thália Színházban élőben mutatták be dalaikat a közönség előtt.

A szakmai zsűri és a közönség közös döntése alapján a kiírás győztese Radics Gigi „Budapest szerelem” című dala lett, amely egy éven át viselheti a „Budapest dala” címet. A közönségdíjat Benji „Bárhol járok” című felvétele kapta, a fiatal tehetségeknek járó elismerést pedig a Zavodi + Berkes Olivér duó nyerte el az „Óriáskerék” című szerzeménnyel.

A válogatásalbum külön erénye és érdekessége, hogy fiatal, új előadóknak is bemutatkozási lehetőséget biztosít a nagyobb nyilvánosság előtt.

A Magneoton kiadásában megjelent Budapest Dal 2018 CD-t egy speciális csomagolást is kapott és országszerte több, mint 50 MOL benzinkúton megvásárolható.

A Budapest Dal 2018 albumra felkerült dalok:

  1. Benji- Bárhol járok
    2. MAVERIX, Veréb Tomi- Akárcsak Budapest (Valami csak itt fér el)
    3. Nági és YaOu- Úgy kéne
    4. Theshowcrew- BDPST
    5. Pajor Tamás, Ámen- Budapest, te
    6. Tóth Péter- Zeneváros
    7. Zävodi, Berkes Olivér- Óriáskerék
    8. CompactDisco- Csak a miénk
    9. Radics Gigi- Budapest szerelem
    10. Király Viktor- Király utca
    11. HoneyBeast- Utolsó nagy szerelmem
    12. Caramel-1873
    13. Zséda- Élj a napnak
    14. Anna and The Barbies- Budapest, engedj el!
    15. Frenreisz Károly- I love Budapest
    16. Keresztes Ildikó- Ahol a város őrzi a Dunát

Bonus track:
17. Charlie- Szerelmek városa

MEGOSZTÁS