HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

    MEGOSZTÁS

    Az elmúlt 24 óra eseményei.

    A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök 2018. november 8-án 0 óra és 24 óra között Hercegszántó közigazgatási területén egy esetben 20 migránst akadályoztak meg abban, hogy jogellenesen Magyarország területére lépjenek.

    Megyénkben az elmúlt 24 órában az egyenruhások hat személyt fogtak el, illetve hat előállításáról intézkedtek. Közülük egy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

    A tegnapi napon egy halálos kimenetelű, egy súlyos és három könnyű sérüléssel járó, valamint hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

    Az 5-ös számú főúton, Felsőlajos külterületén közlekedett 13 óra körül egy 64 éves nő egy Suzukival. A helyszíni szemle adatai szerint figyelmetlenségéből adódóan nekiütközött az előtte forgalmi okból álló Mazda tehergépkocsinak. A baleset következtében a személygépkocsi sofőrje az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyos sérülést szenvedett.

    MEGOSZTÁS