Kezdőlap Hírek HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Bács-Kiskun megyében 2018. november 10-én egy súlyos sérüléssel járó, valamint három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Két sofőrt ittas gépjárművezetés gyanúja miatt vér-vizelet mintavételre állítottak elő.

Az elmúlt 24 órában az egyenruhások tíz személyt fogtak el, illetve négy előállításáról intézkedtek. Közülük ketten bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai 8 óra 20 perckor őrizetbe vettek egy 38 éves kiskunmajsai férfit, aki ellen a Kecskeméti Törvényszék elfogatóparancsot adott ki.

A bajai járőrök Sükösd belterületén, a Templom utcában vontak intézkedés alá 22 óra 20 perckor egy 35 éves érsekcsanási lakost. Az ellenőrzés során megállapították, hogy a férfival szemben a Kecskeméti Járásbíróság szabálysértési elzárás végrehajtását rendelte el pénzbírság meg nem fizetése miatt.