Kezdőlap Gazdaság Közös érdek a hazai családi vállalatok támogatása

Közös érdek a hazai családi vállalatok támogatása

A generációváltás előtt álló cégeket segítené új programjával az Innovációs és Technológiai Minisztérium annak érdekében, hogy a családi vállalatok a jövőben is meghatározó szerepet tölthessenek be a gazdaságban és a társadalomban egyaránt. A szektor a K&H számára is kiemelt jelentőséggel bír, idén harmadik alkalommal kapott hét olyan vállalat K&H családi vállalatok kiválósági díjat, amelyek üzleti gyakorlata példamutató lehet nem csak a kisebb a cégek, de a vállalati szektor egészére nézve is.

Hét hazai családi tulajdonú cég kapott idén K&H családi vállalatok kiválósági díjat. „A K&H támogatási stratégiájának egyik fontos területe a vállalkozásösztönzés, amely 2015-től kiterjed a hazai családi vállalatokra is. Több mint 30 éves tapasztalattal a hátunk mögött ugyanis mi itt a K&H-nál abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy közelről látjuk és értjük a családi cégeket foglalkoztató problémákat. Meggyőződésünk ezért, hogy a tapasztaltabb cégek megoldásai nagy segítséget nyújthatnak a hasonló cipőben járó vállalatok, sőt az egész szektor számára is. Éppen ezért idén is – immár harmadik alkalommal – meghirdettük a K&H családi vállalatok kiválósági díjat, amellyel a hosszú távú stratégiai gondolkodást, a generációváltás sikeres levezénylését és az aktív társadalmi felelősségvállalási tevékenységet folytató vállalatokat ismertük el.

Meglátásunk szerint ugyanis ez a három terület az, ahol leginkább jó példákra lehet szükségük a családi vállalatoknak” – mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok szakértője. „A családi vállalatok gazdaságban és társadalomban betöltött fontos szerepét, illetve a generációváltás nehézségét jól mutatja, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium jövő évi tervei között szerepel egy új program indítása, ami kifejezetten az utódlás küszöbén álló cégeket segítené” – tette hozzá Ékes Ákos.

„A vállalatok idén is pozitívan reagáltak kezdeményezésünkre, és rekord számban érkeztek pályázatok, amelyek alapján úgy látjuk, hogy egyre intenzívebb a társadalmi elköteleződés a szektoron belül. Idén ugyanis a társadalmi felelősségvállalás kategóriában volt a legtöbb pályázat. Ez jól mutatja, hogy a családi értékeket nem csak vállalaton belül, hanem a céget körülvevő szűkebb és tágabb környezetre is igyekeznek kiterjeszteni
a családi vállalatok. A generációváltás során láthatóan elsősorban családon belüli stafétabot átadásra törekednek a jelenlegi vezetők. A legkevesebb pályázat a hosszú távú stratégia kategóriában volt, tehát leginkább ezen a területen van szükségük iránymutató és ösztönző példákra a hazai családi vállalatoknak” – mondta el a beérkezett pályázatok alapján Ékes Ákos.

A pályázatok elbírálásánál a hattagú szakmai zsűri az adott kategóriában nyújtott kiemelkedő teljesítmény mellett a vállalat iparági jelentőségét, sikeres működését, a családi értékek továbbvitele iránti elkötelezettséget, valamint az egyedi ötletek, megoldások megvalósítását is értékelte.

díjazottak:

 „sikeres hosszú távú stratégia” kategória:
o Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft.
o Sipospack Kft.

 „családi értékek a vállalatvezetésben és sikeres generációváltás” kategória:
o DenTi System Kft.
o PATA JÓZSEF Gépipari Kft.
o LAJTAMAG Mezőgazdasági Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

 „elkötelezettség és felelősségvállalás a társadalom iránt” kategória:
o HAJDU Cégcsoport
o Honett Szerviz Zrt.