Kezdőlap Rendőrségi hírek HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

A tegnapi nap főbb közbiztonsági és közlekedésrendészeti eseményei.

A Bács-Kiskun megyei rendőrök 2018. december 29-én 0 óra és 24 óra között öt személyt fogtak el, illetve négy előállításáról intézkedtek. Közülük hárman bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

Megyénkben az elmúlt 24 órában 2 könnyű sérüléssel járó, valamint 13 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Az 5-ös számú főúton, Lajosmizse belterületén közlekedett Budapest irányába 12 óra 19 perckor egy 56 éves kecskeméti férfi egy Mitsubishi személygépkocsival. A rendelkezésre álló adatok szerint balra kanyarodása során – a főút 66.810-es méterénél – nem biztosított elsőbbséget a szemből érkező Ford Fiesta típusú autónak, ezért összeütköztek. A baleset következtében a Ford sofőrje és utasa – két 60 éves solymári lakos – az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérülést szenvedtek.

Vezessenek óvatosan és körültekintően! Kérjük a közlekedésben résztvevő járművek vezetőit, hogy a KRESZ szabályait betartva, elsőbbségadási kötelezettségeiknek eleget téve közlekedjenek!