Kezdőlap Rendőrségi hírek KASZINÓZOTT

KASZINÓZOTT

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kecskeméti rendőrök 2018. szeptember 24-én 21 óra 21 perckor őrizetbe vettek egy 52 éves román állampolgárt.

A nyomozás adatai szerint a férfi három nappal korábban munkaadójától Budapesten átvett közel 2,2 millió forintot, ami az ő és nyolc munkatársa fizetési előlege volt. A pénzt még aznap Kecskeméten kellett volna szétosztania kollégái között. Ennek ellenére első útja egy budapesti játékterembe vezetett, ahol először a saját bérét, majd a többieknek járó összeget játszotta el rövid idő alatt. Ezzel munkaadójának több mint 1,5 millió forint kárt okozott.

Társait csak hitegette, hogy megkapják a bérüket, azonban a pénzzel nem tudott elszámolni, ezért haza akart menni Romániába. A határon a rendőrök elfogták és előállították a Kecskeméti Rendőrkapitányságra. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsított ügyében a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.