Kezdőlap Sport Mindenki egyért!

Mindenki egyért!

Szvitacs Alexa a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Téri Extra Ligás női
csapatának legjobb játékosa 2018. augusztus elején súlyosan megbetegedett. A
vérmérgezésből fakadóan elvesztette egyik karját, illetve lábujjait. Az első pillanattól kezdve ő volt az, aki a csapat tagjait vigasztalta, illetve fogadkozott, hogy rövidesen, mint
mozgáskorlátozott visszatér szeretett sportágához és a kecskeméti klubhoz. Hosszú
rehabilitációs időszak egyik legmeghatározóbb eseménye lehet az az országos gála, amelyet a magyar asztalitenisz társadalom hívott életre Alexa megsegítésére. Több mint 200-an vettek részt a programon, ahol különféle módon adományok gyűjtésére is sor került. A rendezvényen megjelentek nem csak a jelen kiváló asztaliteniszezői, de a múlt világbajnokai, Európa bajnokai, illetve a Magyar Asztalitenisz Szövetség vezetői is. A kecskeméti asztalitenisz társadalom is komoly összeggel támogatja Alexát. A gála keretében a klub vezetője, a versenyzők, és edzők jelenlétében átadásra került a Spartacus névre szóló Extra Ligás pólója.

Ujhidy Tibor: A gálán a segítségnyújtás mellett tisztelegtünk Alexa emberi nagysága előtt.
Pozitív gondolkodása, sport iránti szeretete igazi példaképpé emeli őt. A klub nevében
jeleztem Alexának, hogy mint versenyzőként, és mint edzőként a rehabilitációs időszakot
követően számítunk rá. Várunk vissza Alexa!