Kezdőlap Diákélet Művészettörténeti vetélkedő a Cifra Palotában

Művészettörténeti vetélkedő a Cifra Palotában

Idén számos kiállítás és rendezvény került megrendezésre Kecskemét 650 éves történelme előtt tisztelegve. Ezek közé az események közé illeszkedik a ma 15:00-kor elrajtolt, „Csak Kecskemét példáját kell utánozni” elnevezésű művészettörténeti vetélkedő, aminek a kecskeméti Cifra Palota adott otthont.

A Kecskeméti Katona József Múzeum ifjúsági művészettörténeti vetélkedőjén a feladatok Kecskemét elmúlt 650 évének építészetével, építészeti alkotásaival foglalkoztak. Hat csapat nevezett a megmértetésre, a Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskolából három csoport indult, valamint 1-1 kollektíva képviselte a Bólyai János Gimnáziumot, a Katona József Gimnáziumot, valamint az Arany János Általános Iskolát.

A versenyt Mák Kornél, Kecskemét alpolgármesterének a nyitó beszéde vezette fel, majd a szakmai zsűri felügyelete mellett kezdetét vette a játék, ahol mind a hat nevezett csapat díjazásban részesült.