Kezdőlap Sport Rangadót nyert a Scoregoal és ezzel a tabella második helyére ugrott!

Rangadót nyert a Scoregoal és ezzel a tabella második helyére ugrott!

Igazi csúcsmérkőzésre látogattak ki a kecskeméti futsal szurkolók, hiszen a tabella második helyezettjét fogadta a harmadik. És a futsal szerelmesei nem is csalódtak, hiszen egy igen izgalmas, magas hőfokon pörgő, sok szép jelenetet hozó mérkőzés kerekedett a tegnap esti derbiből, ahol a hazaiak végig kézben tartva a találkozót győztek és ezzel felugrottak a képzeletbeli dobogó második fokára.

Scoregoal Kecskeméti Futsal Club – Kartal Se : 5-2 (2-1)

Tapogatózó játékkal indult a mérkőzés, mindkét csapat tudta, egy-egy hiba eldöntheti ezt a nagyon fontos mérkőzést. Az első nagyobb helyzet a vendégeknél alakult ki, ám a kartali játékos ziccerből elhibázta a lehetőséget. És ez szinte azonnal megbosszulta magát, előbb Móra rúgott nagy kapufát, majd Marsa passzából Kovács J. indult meg, és ballábas lökete már nem tévesztett kaput, ezzel vezetnek a hazaiak. (1-0) Maradt a hírös városi fölény, a 13. percben Márk Ádám ugrott ki villámgyorsan a védők szorításából, és a kapu előtt önzetlenül passzolt Rutainak, aki nem hibázott az üres kapu előtt. (2-0) Ezt követően felváltva kerültek veszélybe a kapuk, ám ezen az estén már lehetett látni, a kecskeméti reteszen nagyon nehéz lesz átjutni. A félidő vége előtt, a több vendég kísérlet meghozta gyümölcsét, egy lecsorgó labdát először még kapufára lőnek, majd az abból való újabb lövés már utat talált a lábak között. (2-1)

A második félidő óriási vendég helyzettel indult, ám Peltzer helyén volt, és repülve kiütötte a gólba tartó labdát. E nagy védés jelentősége a következő percekben még nagyobb hangsúlyt kapott, hiszen egy szöglet variációt követően Rutai kapásból tüzelt, ami a kapufán csattant, ám a fáról visszapattanó labda éppen az elvetődő kapus hátát találta el, ami újabb gólt eredményezett a hazaiaknak. (3-1) Maradt támadásban a Scoregoal, ám sokáig nem sikerült gólra váltani a meddő mezőnyfölényt, és ahogy teltek a percek, a vendégek úgy vették át a játék irányítását. Ám ahogy kimaradtak a helyzetek az egyik oldalon, úgy a másik oldalon sem zörrent a háló. A 36. percben Rutai szerez meg egy labdát félpályánál, és ahogy annak lennie kell, gyorsvonatként végig robogott az ellenfél kapujáig, és szépen lőtte ki a kaput az elvetődő portás hasa alatt. (4-1) A Kartal, miután veszíteni valójuk már nem volt, átálltak az 5 a 4 elleni játékra, ami gyorsan meg is hozta a gyümölcsét, ezzel zárkózva újra két gólra (4-2). Ám ezen az estén a scoregoalos fiúk már nem engedték kiénekelni a sajtot a szájukból, egy szép összjátékot követően Dobosi kap vissza lövésre labdát és 8 méterről nem hibázik. (5-2)

Ezzel a meccs érdemi része véget ért, a Scoregoal nagyon fontos 3 pontot tartott otthon, a mutatott játék, és leginkább masszív védelmének köszönhetően teljes megérdemelten.

Góllövők: Rutai (3), Kovács J. (1), Dobosi (1)

Koós Károly vezetőedző értékelése: „A múltkori fiaskó rossz emlékként élt a fiúkban, és bevallom őszintén bennem is. Meg szerettük volna mutatni hazai közönség előtt, hogy az csak egy kisiklás volt, semmi több. Tudtunk, hogy a kartali csapatban nagyon sok jó egyéni képességgel rendelkező játékos szerepel, így elsődlegesen a védekezésre helyeztük a hangsúlyt, és ez 100%-os bejött. A fiúk nagyon szépen együtt mozogtak zónában, és egy olyan kartalt sikerült két gólon tartani, akik ezeddig mérkőzésenként 5-6 gólt lőttek aktuális ellenfelüknek. A srácok széppé varázsolták az Ünnepeket, hiszen a második helyen telelünk, ami minden várakozást felülír.”