Kezdőlap Események Rászoruló gyermekeknek szervezett élménydélutánt az adventi vásárban az Ökumenikus Segélyszervezet

Rászoruló gyermekeknek szervezett élménydélutánt az adventi vásárban az Ökumenikus Segélyszervezet

Mintegy 30 gyermek számára szervezett élményekben gazdag programot az Ökumenikus Segélyszervezet Budapesten az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat helyszínén.
A 8-12 éves korosztályú, részben átmeneti otthonban, részben annak látókörében lévő, nehéz körülmények között élő miskolci családokból érkező gyerekek egyik csoportja a mézeskalács tésztájának gyúrásába, szaggatásába és sütésébe kapcsolódott be, egy másik csapat pedig az elkészült süteményeket díszítette föl. A kézműveskedésbe olyan világ-, illetve Európa-bajnok sportolók kapcsolódtak be, mint Verrasztó Dávid úszó, Szatmári András vívó és Földházi Zsófia öttusázó, de a segélyszervezet önkéntesei között ott volt Rátonyi Kriszta és Iszak Eszter műsorvezetők is. Míg a sütemények sültek, a gyermekek harmadik csoportja a Szent István tér közepén található korcsolyapályán Katus Attila világbajnok sportaerobikozó és Nagy Ervin színművész vezetésével korcsolyázott. Az élménynap közben forró teával és egy finom uzsonnával kedveskedtek a gyerekeknek az Adventi Ünnep a Bazilikánál program szervezői, a Bazilikán látható fényfestés után pedig az E.ON lepte meg ajándékcsomagokkal őket.
A rendezvény kapcsolódott az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtéséhez. A Segélyszervezet ünnepi segélyakcióit és egész éves rászorulókért végzett munkáját a 1353-as adományvonal tárcsázásával, hívásonként 250 forinttal lehet támogatni!