Kezdőlap Zenei élet Händel: Olasz kantáták –Devieilhe,Desandre,Haim

Händel: Olasz kantáták –Devieilhe,Desandre,Haim

Kimagasló képességű francia művészekfelvételét jelentette meg új dupla albumában az Erato/Warner világcég: SabineDevieilhe szoprán és Lea Desandremezzoszoprán az EmmanuelleHaim vezette Le Concertd’Astree korhű zenekarral vette fel Georg Friedrich Händel három olasz kantátáját.

Georg Friedrich Händel olasz kantátáit sokáig némi titokzatosság és ellentmondás lengte körül, melyet csak ötven éve sikerült megfejteni. Még a kutatók sem igazán tudták hova tenni, hogy az önmagát mindig kivételes tehetséggel menedzselő Händel miért nem adatta ki kantátáit – melyek egyébként jól megírt, erőteljes, és általában énektechnikailag is briliánsnak mondható darabok.

A magyarázat a kutatások alapján az, hogy olasz nyelvű kantátáit – melyek még szerzőjének itáliai tartózkodása alatt keletkeztek – római és más itáliai patrónusai: arisztokraták és bíborosok megrendelésére írta meg; és azokat vélhetően csak szűk nyilvánosság előtt, úgynevezett „Akadémiákon” – vagyis a válogatott közönségnek szóló házi koncerteken mutatták be. A kantáta a nagy-barokk legkedveltebb műfaja volt, melyben egy jelentbe belesűrítve mutathatta meg tehetségét a szerző és az énekes. Így aztán az itt hallható kantáták is duzzadnak az érzelmektől – és a bravúros vokális megoldásoktól.

A most megjelent, közel száz perces kétlemezes albumra felkerült három kantáta is ezek közül való: mai tudásunk szerint vélhetően 1708-ban íródtak Rómában, Ruspolimárki – majd herceg – megrendelésére. S bár akkoriban a pápai városban egy rendelet miatt elméletileg a női énekesek nem énekelhettek volna, ihletőjük mégis az egyik legnevesebb római családnál: a Ruspoliak udvarában éneklő fiatal szoprán: MargheritaDurastantivolt, aki Händelrómai oratóriumaiban is énekelt, majd később követteLondonba, ahol operáinak főszereplőjeként vált korának egyik nagy sztárénekesévé.

A most megjelent albumon két kiváló technikájú, gyönyörű hangú –és ráadásul attraktív megjelenésű fiatal szoprán énekli el a Durastantinak írt darabokat. Az első CD-n szereplő „Aminta e Fillide”című két szopránraés kamaraegyüttesreírt kantátában először közösen mutatják meg tehetségüket, és domborítják ki aSabineDevieilhe magasabb fekvésű és Lea Desandre sötétebb tónusú hangjában rejtőző kontrasztokat – majd a második CD-n az „Armida abbandonata” című kantátátSabineDevieilheszoprán, a „La Lucrezia” című kantátát pedig Lea Desandre mezzoszoprán adja elő a Le Concertd’Astree kíséretében. A két énekes darabot Georg Friedrich Händelegy két hegedűre írt, ugyanebből az alkotói időszakból származó, és csak az 1730-as években közzétettszonátája választja el egymástól – melyben a zenekart a dirigálóEmmanuelleHaimkamarazenészként is megmutatkozik.

A karmester hölgy korunk egyik legfigyelemreméltóbb régi zene kutatójavalamintelőadója egyben, és együttesével: a Le Concertd’Astree korhű zenekarral korábban többször készített már lemezeketHändel itáliai éveinek terméséből. EmmanuelleHaim ezúttal is nagyon értő, szép és átgondolt előadást hozott létre: tempói, hangszínei, díszítései mind telitalálatnak hatnak – sőt a da capo áriák énekeseinek előre megírt díszítései nem különben!

A két francia énekes hölgy pedig kiválóan tudott élni mind az áriák – mind pedig a remek zenekar kínálta lehetőségekkel. SabineDevieilhe éppen egy esztendeje jelentette meg a Warnernél izgalmas francia albumát, melyet méltatatunk – most pedig születésnapjára újra a figyelem középpontjába került ezzel a kiváló lemezével. Könnyed, rugalmas, és emellett tisztán csengő, igazi koloratúr szopránja mellé technikai tökély párosul.

A normandiai kolleganőjénél nyolc évvel fiatalabb, briliáns koloratúra mezzoszoprán: Lea Desandre igazi új arc az opera világában, aki azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 2017-ben megnyerte a Victoires de la MusiqueClassique díjat, a HSBC díját, és az Festivald’Aix en Provence „Ifjú Szólista” díját is. Ezt követően villámgyorsasággal indult be karrierje, és kapott meghívásokat a világ operaszínpadaira – és ezen a lemezen gyönyörű bizonyítékát adja mindannak, hogy miért? Hangja teltsége mellett is könnyed, páratlanul rugalmas, mélyebb színeiben is ellenállhatatlanul csillogó.

Elejétől a végéig szórakoztató, gyönyörködtető album ez – melynekműsorát a hazai közönség szerencsésebb része már előzetesen is meghallgathatta a CD-ken közreműködő művészek előadásában a 2018-as Budapesti Tavaszi Fesztiválon a Zeneakadémián.

Komlós József JR