Kezdőlap Rendőrségi hírek KÉT NYITOTT ÉS KÉT ZÁRT AUTÓ

KÉT NYITOTT ÉS KÉT ZÁRT AUTÓ

A rendőrök elfogták azt a helyi férfit, aki a gyanú szerint négy autóból is lopott Kiskunhalason.

Kiskunhalason 2018 októberétől több gépjárműből is lopott egy ismeretlen elkövető. Két autó esetében könnyű dolga volt a tolvajnak, hiszen azok nyitott állapotban voltak, és még értékeket is talált bennük. Két alkalommal azonban be kellett törnie az autók ablakát, és csak így vihette magával a bennük hagyott közel 220 ezer forintot és személyes iratokat.

A rendőrök a nyomozás során beazonosították a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható K. Csabát. A 28 éves férfi ellen – mivel ismeretlen helyen tartózkodott – elfogatóparancsot adtak ki. A nyomozók 2019. január 14-én 21 óra 30 perckor elfogták a férfit, akit kihallgatását követően – lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsai a gépkocsikkal közlekedőknek a vagyon elleni bűncselekmények megelőzése érdekében:

– Mindig zárja be a jármű ajtajait! Az ablakokat húzza fel még akkor is, ha csak pár percre száll ki az autóból!

– Ne hagyjon látható helyen értéket a gépkocsiban, ugyanis az autó nem biztonságos tárolóeszköz!

– Üres táskát sem célszerű az utastérben hagyni, ugyanis elképzelhető, hogy a tolvaj csak a távozást követően veszi észre, hogy nem zsákmányolt semmit, azonban a gépkocsi feltörésével jelentős anyagi kárt okozott.

Ne feledje! Odafigyeléssel a vagyon elleni bűncselekmények megelőzhetők! Védje értékeit!