Kezdőlap Rendőrségi hírek BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN TÖRTÉNT

BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN TÖRTÉNT

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök 2019. február 13-án 0 óra és 24 óra között három esetben tizenhat külföldit tartóztattak fel. Az illegális migránsok vonaton és tehergépjárműben elbújva, illetve gyalogosan kíséreltek meg az ország területére jogellenesen bejutni. A kizárólag férfiakból álló csoportokat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Ugyanebben az időszakban az egyenruhások nyolc migránst akadályoztak meg abban, hogy Magyarország területére lépjenek.

Megyénkben az elmúlt 24 órában nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Az egyenruhások négy személyt fogtak el, további tizenhatot pedig előállítottak. Heten bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

A bajai járőrök 14 óra 23 perckor egy helyi lakossal szemben intézkedtek. A 62 éves férfiről kiderült, hogy vele szemben a járásbíróság szabálysértési elzárás végrehajtását rendelte el.

A kunszentmiklósi nyomozók 13 óra 45 perckor bűnügyi őrizetbe vettek egy szabadszállási lakost csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság járőrei 22 óra 50 perckor egy autó vezetőjét igazoltatták. A férfiről kiderült, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel, illetve őt a megyeszékhelyi járásbíróság a vezetéstől jogerősen eltiltotta. A 46 éves sofőrt gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából szabálysértési őrizetbe vették.