Kezdőlap Hírek HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Bács-Kiskun megyei rendőrök 2019. február 3-án 0 óra és 24 óra között kilenc személyt fogtak el, illetve hét előállításáról intézkedtek. Közülük egy fő bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

Kecskeméten, a Deák Ferenc téren a helyi járőrök 10 óra 40 perckor igazoltattak egy 41 éves lajosmizsei lakost. Az intézkedés során megállapították, hogy a férfival szemben a Kecskeméti Járásbíróság szabálysértési elzárás végrehajtását rendelte el, mivel a részére kiszabott pénzbírságot nem fizette be.

A Készenléti Rendőrség járőrei 15 óra 40 perckor Kiskunhalason, a Kossuth utcában igazoltattak egy 49 éves helybélit. Az ellenőrzése során kiderült, a Bajai Járásbíróság szabálysértési elzárás végrehajtását rendelte el a férfival szemben, mivel ő sem fizette be a részére kiszabott pénzbírságot.

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy súlyos és egy könnyű sérüléssel járó, valamint három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Három sofőrt ittas járművezetés gyanúja miatt vér-vizelet mintavételre állítottak elő. 

Az 5312-es számú úton közlekedett Miske felől Hajós irányába 16 óra körül egy 48 éves szerb férfi egy Citroen C5 típusú személygépkocsival. A rendelkezésre álló adatok szerint nem megfelelően választotta meg járműve sebességét, ezért az út 10.385-ös méterénél megcsúszott, majd árokba sodródott. A baleset következtében a jármű utasa – egy 59 éves szerb férfi – az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérülést szenvedett.