Kezdőlap Hírek ÚJRA „NYITOTT BÍRÓSÁG” KISKŐRÖSÖN

ÚJRA „NYITOTT BÍRÓSÁG” KISKŐRÖSÖN

A helyi rendőrök elméleti és gyakorlati foglalkozásokat tartottak a Kiskőrösi Járásbíróságon.

A Kiskőrösi Járásbíróság 2019. február 1-én a „Nyitott bíróság” elnevezésű program keretében két 12. évfolyamos osztályt fogadott. A diákok a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium elnevezésű oktatási intézményből érkeztek. A program kivitelezésére a bíróság elnöke a Kiskőrösi Rendőrkapitányságot kérte fel, a helyszín a járásbíróság volt.

Az egyik tárgyalóteremben a fiatal felnőttek az állampolgári jogokkal ismerkedhettek meg. Ezt követően az újonnan szerzett ismeretek alkalmazását különböző, tipikusan előforduló élethelyzetekben próbálhatták ki játékos formában.

A másik tárgyalóban gyakorlati jellegű bemutatókat láthattak a diákok. A Kiskőrösi Rendőrkapitányság bűnügyi technikusa kriminál-technikai bemutatót tartott. A vállalkozó kedvű fiatalok ujjlenyomatvételen vehettek részt, illetve megszemlélhették a rendőrségen használt fegyverek egy részét egy bemutató keretében.

A pálya iránt érdeklődő fiatalok – a rendőrség különböző szakterületeit képviselő munkatársainak – kérdéseket tehettek fel a rendőri hivatással kapcsolatban.