Kezdőlap Események XXIII. Sportnap az elismerések és a felhőtlen szórakozás jegyében

XXIII. Sportnap az elismerések és a felhőtlen szórakozás jegyében

A Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége és a Kecskeméti Megyei Jogú Város Közgyűlése Városstratégiai és Pénzügyi Bizottság Sport munkacsoportja idén 23. alkalommal rendezte meg Kecskemét város Sportnapját. A program a Képviselők-Sportvezetők labdarúgó mérkőzésével kezdődött délelőtt, amit végül a képviselők nyertek 11-es rúgásokkal. 14 órakor a Városháza dísztermében folytatódott a program. Ide meghívást kaptak azok a sportolók, sportvezetők, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak 2018-ban. Dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester és Bogasov István sportmunkacsoport vezető adták át a közel 150 sportolónak, sportvezetőnek a tárgyi elismerést. Itt került átadásra Stojan Ivkovic kosárlabda edző részére a megosztott Év Edzője Díj, miután más elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a Sportbálon. Ujhidy Tibor, a Kecskeméti Sportegyesületek Szövetségének elnöke köszöntötte a város képviselőit, alpolgármester urat, illetve a megjelent kitüntetetteket, érdeklődőket. Elmondta, hogy nagyon fontosak ezek az éves találkozók, hiszen ilyenkor a különböző egyesületek sportolói, vezetői találkozhatnak egymással, beszélgethetnek, megismerhetik egymás eredményeit. Tulajdonképpen egy tőről fakadt az egész sporttársadalom, ugyanazokkal a problémákkal, örömökkel, munkával léteznek az egyesületek. Megköszönte a versenyzőknek a kimagasló eredményeket, edzőknek a kitartó munkájukat, önkormányzatnak a város sportja anyagi és létesítménybeli támogatását, a szponzorok anyagi segítségét, illetve a média figyelmét és folyamatos tájékoztatását a város lakossága felé. Ezt követően egy hangulatos állófogadásra hívta meg Alpolgármester Úr a résztvevőket.

19 órakor a Hírös Agórában kezdődött a hagyományos Sportbál. Szakított bizonyos hagyományokkal, ami megmutatkozott egyrészt a helyszín kiválasztásában, másrészt a vacsora és a díszítés jellegében, a kisérő programok előadóiban. A La Verde Étterem által felszolgált ízletes vacsora alatt a kecskeméti Gayalog együttes hangulatosabbnál hangulatosabb dalait hallgathatták a résztvevők. Természetesen a Sportbál és az egész nap csúcspontja az Év Sportolója Díjak átadása volt. 17 kategóriában a legjobbak legjobbjait rendkívül ünnepélyes hangulatban díjazták. A program keretében a tavalyi free style után, most ismét egy extrém sportág mutatkozott be, a kötélugrás. Óriási sikert ért el Vass Vivien és Varga Máté Európa Bajnok páros, és Refis tanítványaik. A Grapevine Show Dance Club színvonalas bemutatójának csúcspontja egy fergetegesen előadott kán-kán volt. Ezt követően hajnali fél 4-ig Dj. Pénzes Jani „húzta” a talp alá valót.

Ami a legfontosabb üzenete ennek a napnak, hogy a sport minden szereplője, – mint a versenyzők, sportvezetők, szimpatizánsok, szponzorok, önkormányzat, média – teljes összefogásával tudott megvalósulni és maradandót alkotni a benne résztvevőknek. Ebben a napban benne volt minden a játéktól kezdve az ünnepélyes elismeréseken át, a közös szórakozásig, ami annyira fontos a város sporttársadalmának. Különösen megtisztelő számunkra, hogy a Sportbál, illetve az Év Sportoló Díjainak támogatására minden évben szinte kérés nélkül nyújtanak támogatást ugyanazok a cégek, sőt újak is kapcsolódnak hozzá.” – mondta el Újhidy Tibor főszervező.

2018. Év Kecskeméti Sportolói

1./ Molnár József birkózó (KTE)   

  1. Év felnőtt férfi versenyzője
    Kecskemét Megyei Jogú Város

2./ Blaszák Lilla búvárúszó (BÁCSVÍZ KVSC)

  1. Év felnőtt női versenyzője
    Félegyházi Pékség Kft.

3./ KTE-Duna Aszfalt férfi kosárlabda csapata

  1. Év felnőtt csapata
    KIK- FOR Kft.

4./ Palkovits István atléta (KARC)

  1. Év utánpótlás fiú versenyzője
    Mega-Sped Kft.

5./ Árva Cintia súlyemelő (KTE)

  1. Év utánpótlás leány versenyzője
    Kecskeméti Városfejlesztő Kft.

6./Kecskeméti Röplabda Kft. fiú ifjúsági röplabda csapata

  1. Év utánpótlás csapata
    BÁCSVÍZ Zrt.

7./ Forray Gábor, Stojan Ivkovic (KTE Kosárlabda Kft.)

  1.   Év edzője
    IFESZ Kft.     

8./Bálint Zoltán (BÁCSVÍZ KVSC)

  1.         Év fogyatékos sportolók edzője
    Bács Security Kft.

9./ Boronkay Péter triatlonos (Mercedes-Benz Gyár KMSE)

  1. Év fogyatékkal élő sportolója
    Decathlon Kecskemét Áruház

10./ Börcsök István rádiós tájfutó (Aranyhomok Rádióklub)

  1. Év szenior férfi versenyzője
    KMJV Közgyűlés Városstratégiai és Pénzügyi Bizottság

11./Kasza Adrienn súlyemelő (KTE)

  1.       Év szenior női versenyzője
    Hírös Sport Nonprofit Kft.

12./ KTE – Súlyemelő szakosztály

  1. Év egyéni sportág felnőtt csapata
    Kecskeméti Városüzemeltetési Kft.

13./ Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér ifjúsági leány asztalitenisz csapata

  1.      Év egyéni sportág utánpótlás csapata
    Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft.

14./ Szabó Vilmos röplabdázó (KESI, Kecskeméti Röplabda Kft.)

  1.     Év csapat sportág utánpótlás fiú versenyzője
    Logall Kft.

15./ Pénzes Laura kézilabdázó (KNKSE)

  1. Év csapat sportág utánpótlás leány versenyzője
    Technik-Park Heliport Kft.

16./ Dékány Ferenc asztalitenisz edző

            Életműdíj
            ART TeleCom Kft.

17./ Petőfi Népe sportszerkesztőség

  1.      Év médiája
    Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége

 

Akik nélkül nem jöhetett volna létre a Sportbál:

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége
Bekő Tours
BÁCSVÍZ Zrt.
Bács Security Kft.
Decathlon Kecskemét Áruház
Félegyházi Pékség
Hírös Sport Nonprofit Kft.
IFESZ-Karcher Kft.
Kecskeméti Városfejlesztő Kft.
Kecskeméti Városüzemeltetési Kft.
KIK-FOR Ingatlankezelő és Forgalmazó Kft.   
Logall Kft.
Mega-Sped Kft.
Technik-Park Heliport Kft.
Termostar Kecskeméti Hőszolgáltató Kft.
Art-TeleCom Kft.
Ban Sabai Thai Masszázs
Dr. Jakkel Anna
Sok-sok sportszervezet tombolaajándék támogatás