Kezdőlap Események Harmadik alkalommal került megrendezésre az Alapítási és Szomszéd Ünnep Helvécián

Harmadik alkalommal került megrendezésre az Alapítási és Szomszéd Ünnep Helvécián

A hagyománnyá nőtt eseményen ezúttal is a Petőfi Művelődési Otthon mögötti téren ünnepeltek, ahol a Tanyacsárda hozzájárulásával mindenféle finomsággal – forralt borral, pálinkával, kemencében sült lángossal – és élő zenével várta vezetőség az érkezőket. Az önkormányzat a tradíciókat követve egy igazi falusi disznótoros ebéddel is megvendégelte a résztvevőket.

Az eseményen egy közösen benyújtott pályázat tiszteletére a szomszéd települések, Ballószög és Fülöpháza is képviseltették magukat. Különféle egyedi, kézzel készített mesefigurákkal, helyi különlegességekkel készültek a rendezvényre. A hivatalos megnyitó alkalmával Hajagos Csaba, a kecskeméti Katona József Múzeum történész-muzeológusa Helvécia történetéről osztott meg az ünneplő társasággal érdekes részleteket, valamint a múzeum gyűjteményéből szemléltetésképpen megmutatott egy egyedi, sárgabaracakfából készült, tulipán motívumokkal díszített fakanalat is, amely a településről származó Polyák Imre saját keze munkája. Az előadással az összetartás, a közösség, és a hagyományok tiszteletének jelentőségére hívta fel a figyelmet, hogy soha ne merüljön feledésbe a felmenőink élete, munkássága.

A megragadó beszédet követően Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke fejezte ki büszkeségét Helvécia és a környező települések iránt, akik a kudarctól nem félve, rendkívüli kitartással érték el azt, hogy ez a vidék a homokos pusztából gyümölcsöző gazdasággá, épülő közösséggé formálódjon. Ezt követően Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere köszöntötte az egybegyűlt ünneplő közönséget. Beszédében csakúgy, mint az előtte szólók, ő is a lakosság összefogását hangsúlyozta. A megnyitón a szomszéd települések – Ballószög és Fülöpháza – polgármesterei, Somogyi Lajos és Nagyné Balogh Csilla mutatták be a településeik értékeit, jellegzetességeit, melyeket a helyi kulturális egyesületek produkciója ugyancsak reprezentált.

Ebédidőben a várva várt disznótoros és más finomságok – tradicionális hurka, kolbász, sült hús, tepertő, tarja – kerültek az asztalra, melyet mindenki jóízűen fogyasztott el a családdal és a baráti társaságokkal, hangulatos zenei aláfestés mellett. A húst és a többi alapanyagot a helyi Göbölyös család ajánlotta fel, illetve az önkormányzat is hozzájárult egy kis sütőbe valóval – pecsenyehússal, hurkával, kolbásszal – a rendezvényen sütögető vidám csapatoknak.

Az ünnepen fellépett Gáspár Dávid és a Ballószögi Hagyományőrző Népdalkör, majd zárásképpen a délutáni süteménysütő verseny eredményhirdetésére került sor, amelynek során értékes ajándékok és díjak találtak gazdára. Az édességeket a vendégek is megkóstolhatták, ugyanis minden csapat szétosztotta őket a desszertre vágyók között.