Kezdőlap Események RENDŐR-POLGÁRŐR EGYÜTTMŰKÖDÉS

RENDŐR-POLGÁRŐR EGYÜTTMŰKÖDÉS

A Kiskunmajsai Rendőrőrs és Kiskunmajsa Város Polgárőrsége immár 6. alkalommal rendezte meg az éves Polgárőr Koordinációs Fórumot.

Az idei évben a két szervezet 2019. március 9-én délelőtt találkozott. Helyszínül Kömpöc község Faluházának a nagytermét választották. A kiskunmajsai, szanki, jászszentlászlói, csólyospálosi és kömpöci polgárőrök közül mintegy ötven fő képviseltette magát a rendezvényen.

Az eseményt Tisoczki László, a község polgármestere nyitotta meg, majd Birtalan Róbert rendőr őrnagy – a Kiskunmajsai Rendőrőrs rendészeti alosztályának vezetője – értékelte az együtt végzett munkát.  

A megjelentek előadást hallhattak néhány európai ország baleset-megelőzési tevékenységéről és a pszichotróp anyagok használatának veszélyeiről, valamint intézkedéstaktikai ismereteket is szerezhettek. Sipos Dániel – Európa bajnoki 2. helyezett jiu jitsu harcművész – nem csak önvédelmi ismeretekkel gazdagította a résztvevők tudását, hanem mentőtiszti tapasztalatait is igyekezett átadni az érdeklődőknek.    

Aktív polgárőr szolgálatáért Zelei Csaba kömpöci lakos elismerő oklevélben részesült.