Kezdőlap Események Április 12-i autiszülő klub: „kockásplédes piknik” a Kecskeméti Arborétumban!

Április 12-i autiszülő klub: „kockásplédes piknik” a Kecskeméti Arborétumban!

A végéhez közeledik az FSZK pályázati támogatásával megvalósuló, „Mit lehet tudni?” címmel januárban indított szülőklub, amelynek programjai az autista gyermeket nevelő családok kompetenciáját hivatott erősíteni. Ennek keretében különösen a gyermekeik felnőtt korba lépésével kapcsolatos hivatalos teendők megismertetésével, valamint az otthoni fejlesztés új lehetőségeinek bemutatásával igyekszik megkönnyíteni mindennapokat. Az utóbbi témához kapcsolódott a Tesco „Ön választ, mi segítünk” című pályázatán elnyert támogatással megvalósult programsorozat is.

Az Autista Gyermekekért Egyesület szeretne lehetőséget teremteni a programokba korábban bekapcsolódott szülőknek, hogy választ kapjanak nyitva maradt kérdéseikre és kicseréljék tapasztalataikat arról, kinek hogyan segített – vagy nem segített – mindaz, amit a klubfoglalkozásokon munícióul kapott.

Mindenekelőtt a cél az, hogy egy felhőtlen, jókedvű, laza családi napot varázsoljon mindazok számára, akik kíváncsiak egymásra. Ezért a korábbi résztvevők mellett szeretettel várják azokat a családokat – akár külső érdeklődőket – is, akik a korábbi foglalkozásokon nem vettek részt. Mindezt olyan autibarát környezetben, ahol a menekülési útvonal is (szinte) korlátlan – ha gyermekeiknek hirtelen túl sok lenne egymásból.

A program helyszínéül a Kecskeméti Arborétum Mária kápolnával szemközti nagy tisztása fog szolgálni. A gyülekezés április 12-én, pénteken, délután 3 órától kezdődik. A belépő egy zacskónyi/maréknyi kínálni való (csipsz, süti, gyümölcs stb.) és egy kockás pléd, amit leteríthetnek, és meghívhatnak rá másokat is. Ha munkából érkezik, vagy éppen nincs otthon semmi felragadható rágcsálnivaló, jöhet akár üres kézzel is, hiszen az számít, amit a szívében hoz az ember.

Az Autista Gyermekekért Egyesület néhány garnitúra pizzával száll be a piknikbe, a vakrandik bizonytalanságával. Mivel egyelőre nem tudjuk, előre láthatólag hányan jönnek, a gyerekeké az elsőség: az általuk leginkább kedvelt sonkás-sajtos finomságok kínálati piaca akkor nyílik meg a szülők előtt, ha ők már megették a pizzájuk javát!

Bár minden további terv megvalósulása jelenleg elbírálás alatt álló pályázatok függvénye, amennyiben van érdeklődő, az egyesület szívesen tájékoztatja Önöket, mi mindent szeretne tenni az alapítvány az elkövetkezendő egy-két évben autista gyermekekért.