Kezdőlap Rendőrségi hírek BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN TÖRTÉNT

BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN TÖRTÉNT

Az elmúlt 24 óra főbb eseményei.

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök 2019. április 9-én 0 óra és 24 óra között Hercegszántó és Kelebia közigazgatási területén két esetben négy külföldit tartóztattak fel. A magukat iráni és afgán állampolgárnak valló migránsok jogellenesen jutottak be az ország területére, így az egyenruhások visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Tegnap a rendőrök tíz személyt fogtak el, további hetet pedig előállítottak. Hárman bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

A Kecskeméti Rendőrkapitányságon 17 óra 15 perckor gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából szabálysértési őrizetbe vettek egy 33 éves helyi lakost. A férfi úgy vett részt a közúti közlekedésben egy rendszám nélküli autóval, hogy őt a járművezetéstől a bíróság eltiltotta.

A kalocsai egyenruhások 13 óra 22 perckor egy férfit, míg a kecskeméti rendőrök 19 óra 10 perckor egy nőt igazoltattak, akikről kiderült, hogy velük szemben a bíróság szabálysértési elzárás végrehajtását rendelte el.  

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy súlyos és egy könnyű sérüléssel járó, valamint tíz anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Három sofőrt ittas vezetés gyanúja miatt vér-vizelet mintavételre állítottak elő.

Kecskemét belterületén, a Tömörkényi István utcában közlekedett 11 óra 35 perckor egy 43 éves férfi egy Renault személygépjárművel. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján haladása során forgalmi okból megállt, majd hátramenetet hajtott végre, ám a manőver közben nekiment a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen közlekedő 81 éves kecskeméti asszonynak. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a baleset következtében a gyalogos súlyos sérülést szenvedett.