Kezdőlap Egészség Családbarát Kórház címet nyertünk

Családbarát Kórház címet nyertünk

Családbarát Kórház 2019 és Családbarát Kórházi Osztály 2019 díjak nyertese a Bács-Kiskun Megyei Kórház

 
2019. 04.12-én, pénteken a Magyar Kórházszövetség XXXI. Kongresszusán, Egerben adták át a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Magyar Kórházszövetség által tavaly alapított Családbarát Kórházi Osztály elismeréseket, melyet idén két újabb osztályunk nyert el: a Szülészet-Nőgyógyászati Osztály és a Pszichiátriai Osztály.

A tavalyi évben a Fizio – és Mozgásterápiás Osztály, valamint a Csecsemő – és Gyermekgyógyászati Osztály vehette át a címet.

Idén először adták át a Családbarát Kórház 2019 díjat, melyet első alkalommal a Bács-Kiskun Megyei Kórház vihetett haza.


Az elismerésre olyan intézmény pályázhatott, aki legalább három Családbarát Kórházi Osztállyal büszkélkedhet.

A megtisztelő elismerést Dr. Svébis Mihály főigazgató úr vette át ma Egerben, a kecskeméti kórház nevében.

A pályázat célja, hogy a családbarát szemlélet minél inkább elterjedjen, ezzel segítve a kórházi dolgozók jobb munka-magánélet egyensúlyát, nagyobb megbecsülését, valamint a betegek és hozzátartozóik minél emberibb kiszolgálását.
 A pályázattal családbarát kórházi osztályok jó gyakorlatait kívánják kiemelni.

 
Kecskemét, 2019. április 12.