Kezdőlap Események Egyenrangú partnerként, ám vereség a Ferencváros ellen!

Egyenrangú partnerként, ám vereség a Ferencváros ellen!

Az abszolút első helyen álló, ez eddig veretlen FTC Futsal-Fisher Klíma érkezett tegnap este a Messzi István Sportcsarnokba, és ugyan a Scoregoal meghúzgálta a zöld sasok bajuszát, de nem sikerült itthon tartani a pontokat.
Scoregoal Kecskeméti Futsal Club – FTC Futsal- Fisher Klíma : 3-5 (1-2)

Tapogatózó és nagy mezőnyjátékkal kezdődött a rangadó, egyik csapat sem szeretett volna a kelleténél hamarabb megnyílni, így az első 10 percben sem a Fradi, sem pedig a Scoregoal előtt nem adódott nagyobb helyzet. Majd szinte a semmiből, a 11. percben Szabó Zsolt iramodott meg a pálya baloldalán, és éles szögből kilőtte Peltzer kapuját. (0-1) Némiképpen megzavarodott a kapott gól után a hazai együttes, a Fradi támadói előtt két nagy helyzet is kialakult, ám nem tudtak vele élni. A 18. percben Temesi kap nagyszerű indítást a vendégek kapusától, és a Ferencváros támadója higgadtan fejezi be a ziccert. (0-2) De nem adták fel a hírös városi legények, a félidő vége előtt 8 másodperccel Dobosi kerül lövőhelyzetbe és spiccel lő nagy gólt, visszahozva ezzel a kecskeméti reményeket. (1-2)

A második félidő nagyon rosszul kezdődött a hazai részéről. A 25. percben Peltzer kapus a hatoson kívül üti el kézzel a labdát, a játékvezető pedig, némi szigorra, de kiállítja a hazaiak hálóőrét. A „Zöldek” pedig kihasználva az emberelőnyt, Soltész vágja be a kihagyhatatlant. (1-3) Újra rohant az eredmény után a Scoregoal, egymás után építi fel támadásait, de vagy a lécen csattan Dobosi lökete, vagy Marsa téveszt célt centikkel. A 28. percben góllá érett a hazai rohamok egyike, Marsa játssza magát tisztára és szépen passzol Deáknak, aki nem hibázik 3 méterről. (2-3) És mikor újra felvillan a remény, újabb hazai hiba, amit azonnal büntet a bajnokaspiráns csapat. Soltész verekedi keresztül magát a baloldalon, kétszer is szerencsésen nála marad a játékszer, és végül a kapust is kicselezve lő a hosszúba. (2-4) A hazaiak azonnal átállnak az 5 a 4 elleni játékra, ám egy újabb elrontott passzt figyelnek le a vendégek, és Temesi emeli az üres kapuba a labdát. (2-5) De a végére is maradt még egy szép jelenet, 5 a 4-ben Dobosi kerül ziccerbe, és a hazaiak csapatkapitánya nem hibázza el, kozmetikázva ezzel az eredményen. (3-5)

Góllövők: Dobosi (2), Deák (1)

Koós Károly vezetőedző: „Némiképpen keserű a számíze, tudtuk, hogy nagyon jó csapat a Ferencváros, nem hiába vezetik a tabellát, de ma úgy éreztem, hogy tudásának nem a legjavát adta, ma meg lehetett volna fogni őket. Sajnos az egyéni hibák eldöntötték a párharc sorsát. Gratulálunk a Ferencvárosnak, mi pedig megyünk tovább a mi utunkon, továbbra is második helyen állunk, nyerni kell a hátralévő meccseken és akkor szép évet zárhatunk.”

Sportbaráti üdvözlettel:

Dr. Vercz Tamás

Ügyvezetőelnök