Kezdőlap Régió Húsvétra készül a piac

Húsvétra készül a piac

A jövő héten vasárnap már húsvétot ünnepeljük – így aztán az előttünk álló hétvégén biztosan nagy húsvét előtti rohamra számíthatunk a piaccsarnokban, hiszen a háziasszonyok és az urak többségnek ekkor lesz ideje a húsvéti nagybevásárlásokra. De voltak, akik már hét közben megvették, amit lehet: mindenesetre a piac hatalmas választékkal készül az ünnepre.

Minden, ami szemnek-szájnak ingere – és minden, ami húsvéthoz kötődik, megtalálható ezekben a napokban a Piaccsarnokban. Kezdjük mindjárt a sokával, hiszen sonka nélkül elképzelhetetlen a húsvét Magyarországon. A piaci üzletekben hatalmas kínálatban és mennyiségben találunk sonkát: akár hagyományosan elkészített parasztsonkát, akár kötözött lapockából készítettet választanánk.Teljes egész nagy sonkák lógnak a kampókról a piaci henteseknél, és mellettük kicsontozott vagy darabolt parasztsonka áll halmokban; a hűtőpultok pedig roskadoznak a kötözött sonkáktól – de akár mangalica sonkát is vásárolhatunk.S mellettük a húsvéti asztalra kínálkozó más füstölt áruk: egyedi ízesítésű kolbászok, szalámik, stífolderek széles választéka.

Az emberes, nehéz falatokat pedig majd akár finom, könnyed italú, élénk hangulatú kiskunsági borokkal is leöblíthetjük – ezekből hatalmas választék: köztük még vendégváró locsolóbor is kapható a piacon. Vendégkínálónak pedig aprósüteményekből választhatunk.

Ahány ház, annyi szokás: vannak, akik például halat – halászlét – vagy baromfit tesznek a családi asztalra húsvétkor; de az előttiünk álló nagyhét kiemelt böjti napjain: nagypénteken vagy szombaton mindenféleképpen. A piaci halboltok friss és átfogó áruválasztékkal készülnek az ünnepre és a nagyhétre, igény szerint szeletelik fel vagy filézik ki a kiválasztott halat. Az ugyancsak megtisztított, bontott és előkészített baromfit áruló piaci üzletek is a szokásos szép és friss áruval várják húsvét előtt a vásárlókat. Csirke-, kacsa-, liba-, pulykahús választékuk minden igényt képes kielégíteni, akár teljes bontott baromfit, akár combját vagy mellehúsát, akár aprólékot vennénk.

A húsvét másik fontos tartozéka a tojás – legyen az friss, vagy festett, vagy csokiból, vagy marcipánból készített. Apiacon, termelőktől vett, friss sárgájú főtt tojás a sonka és a füstölt kolbász mellé retekkel kerül az asztalra, az édesség a locsolkodó kicsiket várja – éppúgy, mint a festett is, de utóbbit lakásdekorációként is használgatjuk más kézműves termékekkel együtt. A vesszőből fonott vagy szövetből varrt kedves nyuszi figurák, a nemezből készített csibék, báránykák és nyuszik, és a húsvét hangulatát megjelenítő keramikusmunkák mind megtalálhatók az ünnepváró piac kínálatában.

A barka ugyancsak a húsvét szimbóluma –sok pulton kínálják a belvárosi piacon. Már nagyhéten felkerül az asztalra, a vallásukat gyakorló római katolikusok pedig e hétvégén elviszik a templomokba megszentelni, így ünnepelnek virágvasárnapon.A barka mellé tavaszi virágokat is vigyünk otthonunkba, hogy velük tegyük ünnepibbé, vidámabbá az előttünk álló boldog napokat. De azokról is emlékezzünk meg, akik valamikor régen szebbé tették húsvétjainkat. Meghitt gesztus, mikor a családok húsvét előtt kilátogatnak elhunyt szeretteik sírjához, és közösen virágokkal és barkával díszítik fel azokat.

Képek és szöveg: Komlós József JR