Kezdőlap Kecskemét The Masters Collection: Ferencsik János

The Masters Collection: Ferencsik János

A Hungaroton Classics szép kiállítású új sorozatának harmadik darabján egykori nagy sztárja: Ferencsik János kivételes jelentőségű munkássága előtt tiszteleg.

Nagy zeneművészek gyakran jellemző arcai hanglemez-márkáknak. Az ő felvételeik ébrentartása, új és új közönségnemzedékekkel való megismertetése a kiadók örömteli feladata. Napjainkban is, amikor a Hungaroton teljes, lassanként hetven évet felölelő katalógusa megvásárolható online zeneáruházakban, érdemes a legnagyobb előadóművész-mestereknek szép külsejű, hangtechnikailag igényes, reprezentatív válogatásokat készíteni – ezzel a szándékkal indította el The Masters Collection sorozatát a Hungaroton.

A hazai hanglemezkiadó The Masters Collection című sorozata legnevesebb művészeinek ikonikus felvételeiből válogatva rajzolja meg egy-egy nagy magyar előadóművész pályáját. Olyan felvételeket hallunk újra a három CD-s albumokon, melyek nem csak egy életművet, hanem egy kort határoznak meg – és a hallgatóknak örök élményt nyújtanak.

Az 1907-ben született és idén éppen harmincöt esztendeje elhunyt Ferencsik János mindenben megfelel a fenti kritériumoknak: hiszen annak a nagy magyar karmester generációnak egyik tagja ő, kik közül Solti, Doráti, Széll, Ormándy, Reiner, és Fricsay külföldön lettek világhírűek. Ferencsik velük egy kaliberű, hozzájuk mérhető nagy karmester-egyéniség – aki azonban tudatosan döntött az itthon maradással.

Ferencsik János még a kommunista rendszer ellenére sem tudott megválni szülőföldjétől, és így bár nem lépett a világhírnév útjára,és nem választotta az emigráció által felkínált jobb anyagi lehetőségeket; ellenben itthon vált egy emberöltő magyar zenekari kultúrájának gondozójává. Világot átfogó turnéi az Állami Hangversenyzenekarral ugyanakkor bebizonyították, hogy van tere a nemzetközi konkurenciában.

Ferencsik igazából Magyarországon lett óriás – hiszen működésének idején neve egyet jelentett Magyarországon „a” karmester fogalmával. Szabad kezet kapott a jelentőségét és zsenijét felismerő rendszertől hogy azt vezényeljen, amit szeretne, világturnékra mehetett, és rengeteg lemezt készíthetett. Ezek a jó minőségű sztereó felvételek szerencsére ma is rendelkezésre állnak, és nagyszerű képet rajzolnak az eddig élt egyik legjelentősebb magyar karmesterről.

Ezekből válogatva állt össze a három CD-s album. Az első korongon a Ferencsik János személyiségéhez közel álló bécsi klasszikusok szerepelnek -Beethoven: V. „Sors” szimfóniája;Mozart: Esz-dúr kürtversenyeFriedrich Ádám szólójával; valamint Schubert: VIII. „Befejezetlen” szimfóniája.

A második lemez a Ferencsik alkotói pályáját ugyancsak meghatározó Bartók és Kodály műveket reprezentálja: a Táncszvit mellettRéti József és Faragó András szólójával a Cantata profana; továbbá a Háry szvit és a Marosszéki táncokcsendülnek fel.

A harmadik lemezen pedig olyan magyaros hangulatú vagy magyar kötődésű darabok hallgathatók meg, mint Erkel Ferenc: Ünnepi nyitánya; a Palotás a Hunyadi László című operából; Ágai Karola, Komlóssy Erzsébet, és Simándy József közreműködésével felvett áriák a Bánk Bánból;Liszttől Les Préludes; Berlioz Rákóczi-indulója; Delibes Csárdás avagy Strauss Kék Duna keringője.

A felvételeken a kor hazai előadó-művészetének legjobb erői működtek közre: a Magyar Állami Hangversenyzenekar mellett aBudapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Budapesti Szimfonikus Zenekar; valamint a Forrai Miklós vezette Budapest Kórusés a Németh Amadé vezette Magyar Állami Operaház Énekkara.

Komlós József JR