Kezdőlap Régió Új helyre költözött a Tünde Gyermekcipő és Ruházati Szaküzlet

Új helyre költözött a Tünde Gyermekcipő és Ruházati Szaküzlet

Az üzlet hétfői napon nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt a Könyvtár oldalában, a Líra könyvesbolt és a Glória lufis bolt szomszédságában, a Hornyik János körút 2. szám alatt, így ezentúl még inkább frekventált, központi helyen érhetők el a szebbnél szebb gyerekcipők és ruházati termékek. A megnyitó napján is igen nagy volt a forgalom a garantáltan kiváló minőségnek és a már megszokott barátságos kiszolgálásnak. Az üzletvezető asszony még pogácsával és lufival is kedveskedett a gyerekeknek, a szülőket pedig nyitási akciókkal várta.

A Tünde Gyermekcipő és Ruházati Szaküzlet már több mint 10 éve Kecskemét és Bács-Kiskun megye legkiemelkedőbb minőségű és stílusú gyerekcipő és ruházati boltjai közé tartozik, ahol minden gyermek megtalálhatja álmai cipőjét vagy ruháját. Az üzlet mindig az aktuális trendeknek megfelelő varázslatos szín és termékskálát nyújtja a vásárlók számára. 1 éves kortól 18-40-es méretig kaphatók cipők, illetve szintén 92-es mérettől egészen a 170-es méretig ruhaneműk is megvásárolhatók.

A lábbelik között a garantáltan megbízható magyar, osztrák, olasz és spanyol márkák szerepelnek – a legnépszerűbb a legújabb GEOX márka –, de a lengyel MEMO gyógycipőcsalád is a termékpalettát gazdagítja. Ezek a speciális, korrekciós jellegű gyógycipők kifejezetten azoknak a gyermekek számára készült, akik valamilyen láb problémával, deformitással küzdenek. A diagnosztikai és supinált talpbetét rendkívül kényelmes viseletet biztosít a gyerekeknek, miközben az egészséges lábtartás kialakításához is hozzájárul.

Újdonság, hogy már anya-lánya lábbelik is elérhetők a széles körű cipőkínálatban, melyeknek mindkét tagja ugyanazt a kényelmet biztosítja viselőjének, emellett pedig rendkívül bájos, magával ragadó megjelenést is kölcsönöz. Ugyanígy a ruhákból is megtalálhatók az anya-lánya kollekciók.

Természetesen a megnyitás napján akciósan volt lehetőség vásárolni, de egész évben lehet majd számítani különféle kedvezményekre, különösen a meglévő törzsvásárlók körében. A nyitva tartás szintén megváltozott, ezentúl délelőtt 9:30-tól délután 18:30-ig várja szeretettel a kicsiket és nagyokat a Tünde Gyermekcipő és Ruházati Szaküzlet.

Tünde Gyermekcipő és Ruházati Szaküzlet

Cím: Kecskemét Hornyik János körút 2.

Telefon: +36 20 249 6599

E-mail cím: [email protected]

Facebook: https://www.facebook.com/tundecipo

Nyitva tartás: H-P: 9:30-18:30
  SZ: 9:00-13:00
V: Zárva