Kezdőlap Hírek Existentia – Karosi Bálint zenekari művei

Existentia – Karosi Bálint zenekari művei

Éppen a díjnyertes orgonista-zeneszerző: Karosi Bálint negyvenedik születésnapjára jelent meg a saját kompozícióit tartalmazó szerzői lemeze.

A budapesti születésű, Egyesült Államokban élő és alkotó Karosi Bálint nevével már korábban is találkoztunk Hungaroton lemezeken – és ezek alapján kiváló Bach-játékosként és a korhű előadói praxist élettel és ötletekkel megtöltő művészként figyelhettünk fel rá.Johann Sebastian Bach világában kiváló ízléssel és otthonosan mozog Karosi Bálint – és ez irányban elég csak meghallgatni a„A fúga művészete” – vagy éppen a Clavierübung Koráljait tartalmazó albumait.

De hogyha már Bachnál tartunk: hogy mennyi a különbség egyXVIII. század eleji lipcsei és egy XXI. század eleji New York-i kántor – jelen esetben Karosi Bálint – feladatai között? Meglepően kevés. J. S. Bachhal szemben Karosi Bálintnak, a manhattani Szent Péter templom jelenlegi kántorának tanítania nem kell, de saját templomának zenei együttesét pontosan ugyanúgy meg kell szerveznie, és zenét is ugyanúgy kell szolgáltatnia az istentiszteletek számára, mint legnagyobb elődjének; ez a zene pedig éppúgy lehet a sajátja, mint más zeneszerzőké.

A Hungaroton most megjelent CD-jén Karosi Bálint saját, zenekari műveiből válogattak: mertamellett hogy Karosi Bálint nemzetközileg elismert orgonista– mellette kortárs zeneszerző is. Az Amerikai Művészeti Akadémia Charles Ives zeneszerzői ösztöndíjasa és a lipcsei 16. Nemzetközi Bach Verseny első helyezettje szerzeményeit a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, a Boston Modern Orchestra Project, a Philharmonia Baroque Orchestra, a New York-i Spectrum Symphony, az UMZE Kamarazenekar, a MusiciensLibres, a Miskolci Szimfonikus Zenekar, az Anima Musicæ Kamarazenekar, az Antico Moderno, a Norfolki Fesztiválkórus, a Yale Filharmonikus Zenekar, a CantoA rmonico és a Bostoni Choral Ensemble is műsorára tűzte már.

A most kiadott lemezen hallható három mű:Kettősverseny orgonára, ütőhangszerre és vonósokra (2016) – Karosi Bálint (orgona), Charles Kiger (ütőhangszerek),Spectrum Symphony of New York (vezényel David A. Grunberg); Hármas verseny cimbalomra, hátfára és gitárra (2015) Környei Miklós (gitár); Anastasia Razvalyaeva (hárfa), Szalai András (cimbalom),AnimaMusicæ Kamarazenekar (vezényel Horváth Balázs);és végül a címadó Existentia – szimfonikus költemény Weöres Sándor emlékére (2014)Boston Modern Orchestra Project (vezényel Gil Rose) előadásában csendül fel.

Karosi Bálint minden műve mögött világosan körvonalazódik egy zeneszerzői személyiség, amely számára a legfontosabb fogalom az egyensúly. A hangszín–dallam–harmónia–ritmus egyensúlya éppúgy – vagyis hogy a zene egyetlen paramétere se domináljon a többi fölött -, mint a szerkezet és a tartalom egyensúlya – vagyis hogy a számos kortárs zenére jellemző, minden egyebet maga alá gyűrő strukturális gondolkodás ne írja felül az igényt, hogy a zene megszólítsa a hallgatót.

(KJJR)